foci

Böde beállt, rúgott egy gólt és adott egy gólpasszt a Paks Konferencia-liga meccsén

De a cseh Mladá Boleslav a hosszabbításban egyenlített.

Haszán Zoltán
foci

Utolsóként a 2014-es világbajnokok közül, Manuel Neuer is visszavonult a válogatottságtól

A német kapus 124 válogatott meccsen lépett pályára.

Molnár Kristóf
foci

A Vasas kirúgta Gera Zoltán vezetőedzőt

Fél évig irányította az NB II-es focicsapatot.

Molnár Kristóf
foci

Ronaldo nehezen viselte, hogy egy négyest kapott a csapata a szaúdi szuperkupa döntőjében

A csapattársainak azt üzente, hogy alszanak és be vannak szarva.

Haszán Zoltán
foci

25 percig tartott az Ajax és az Panathinaikosz tizenegyespárbaja az Európa-ligában

A 34. lövés döntött. A világrekord így sem lett meg.

444.hu
foci

A „baloldal vörösbárója” lesz a Honvéd új tulajdonosa

Az egykori Diósgyőr-tulajdonos Leisztinger Tamás vette meg a jelentős tőkepótlásra szoruló fociklubot.

Solti Hanna
foci

Idén sem lesz ott a Bajnokok Ligájában a Ferencváros

A dán Midtjylland 3-1-es összesítéssel ment tovább, a magyar csapat az Európa Liga selejtezőjében folytatja.

Gazda Albert
foci

Focisták helyett többek között fogyatékkal élő emberekkel mutatta be új mezét a Kozármisleny

A kampánnyal a szurkolók sokszínűségére akarták felhívni a figyelmet.

Molnár Kristóf
foci

Megdobták egy szotyis zacskóval a montenegrói gyúrót, az ápolása miatt öt percet állt a Paks-Mornar meccs

Komoly sérülést tud okozni egy szotyis zacskó.

Székely Sarolta
foci

Nem kérdés többé, tényleg Leisztinger Tamás veszi meg a Honvédot

Eddig csak nyílt titok volt a vevő kiléte, most egy cégbírósági dokumentumnak köszönhetően megerősítést nyert.

Székely Sarolta
foci

57 milliárd forintból csinált csodát Eszéken Mészáros Lőrinc

Négyszer akkora az NK Osijek nyeresége, mint a bajnok Dinamo Zagrebé, a többi dobogós szóra sem érdemes. A csapat most 4. lett, de kimondott cél a bajnoki cím.

Székely Sarolta
foci

„Unott, megfáradt, fásult emberekre itt nincs szükség” – írja a felcsúti akadémia a sokáig rejtegetett beszámolójában

Eleinte azért nem akarta kiadni a Honvédelmi Minisztérium a felcsúti papírokat, mert ez veszélyeztetné a sportakadémiák megítélését és a jövőbeli működését.

Székely Sarolta
foci

Anglia megverte Hollandiát, 2021 után ismét Eb-döntőt játszhat

Gareth Southgate másodjára is elvitte a fináléig az övéit, három éve 11-esekkel nyertek az olaszok, most a spanyolok ellen póbálkozhatnak.

Tóth-Szenesi Péter
foci

Anglia egy utolsó percben lőtt góllal jutott a döntőbe

2-1-re nyertek az angolok a hollandok ellen.

Tizenegyespárbajban jutott tovább Franciaország Cristiano Ronaldo utolsó Eb-meccsén

Cristiano Ronaldo ezúttal se lőtt gólt, így nem övé a legöregebb Eb-gólszerző rekordja. A franciák a spanyolokkal játszanak a döntőért.

Tóth-Szenesi Péter
foci