dél-korea

Miután Trump hiába kért segítséget a NATO-tagállamoktól a háborújához, közölte, hogy soha nem is volt szükségük segítségre

„Mivel ilyen Katonai Sikereket értünk el, többé nincs »szükségünk«, vagy igényünk a NATO-Országok segítségére – SOHA NEM IS VOLT!” – duzzog az amerikai elnök, miután kikosarazták.

Herczeg Márk
háború

Trump azt követeli, hogy más országok is szálljanak be az Irán elleni háborúba

Az amerikai elnök azt állítja, hogy Irán katonai képességeinek 100 százalékát megsemmisítették, mégis segítséget kér Hormuzi-szoros védelméhez. Szövetségesei elsőre nem tűnnek túl lelkesnek.

Urfi Péter
külföld

A kórházigazgató és orvosa segítségével ölhette meg az újszülöttjét egy dél-koreai nő, 3 év felfüggesztetett kapott

A bíróság azért volt a nővel szemben elnéző, mert a nők nem kapnak támogatást és segítséget ilyen helyzetekben, abortuszt szabályozó törvény pedig 2021 óta nincs az országban.

Székely Sarolta
bűnügy

Irán női labdarúgó-válogatottja nem énekelte a saját himnuszát az Ázsia-kupán

A csapat minden tagja némán, egyenesen előre nézve állt a himnusz alatt.

Czinkóczi Sándor
sport

„A győzelem a miénk lesz” feliratú transzparenst tettek ki az oroszok a nagykövetségük épületére Szöulban

A szöuli külügyminisztérium kérte a transzparens eltávolítását, de az oroszok egyelőre nem reagáltak.

Székely Sarolta
külföld

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a volt dél-koreai elnököt

A börtönben dolgoznia kell, de a kivégzést megúszta.

Urfi Péter
külföld

Forrnak az indulatok Dél-Koreában, miután egy politikus azt javasolta, a születésszám javítása érdekében „importáljanak” külföldi nőket

Például Vietnámból vagy Srí Lankáról.

Takács Lili
külföld

Vesztegetés miatt 20 hónap börtönt kapott Dél-Korea volt first ladyje

A bíró szerint a volt first lady „személyes haszonszerzés eszközeként használta fel pozícióját”.

Székely Sarolta
külföld

Trump 25 százalékra emeli a Dél-Koreából érkező árukra kivetett amerikai vámokat

Az amerikai elnök azzal vádolta meg Szöult, hogy „nem tartja be” a tavaly megkötött kereskedelmi megállapodást.

Benics Márk
külföld

El sem ment a tárgyalásra a dél-koreai férfi, aki felelős azért, hogy hétezer volt rázta meg a gödi Samsung-gyár egyik villanyszerelőjét

Elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Benics Márk
bűnügy

23 évre ítélték a volt dél-koreai miniszterelnököt a szükségállapot kihirdetésében való bűnrészesség miatt

Han Dokszu 76 éves.

Fődi Kitti
külföld

Öt év börtönre ítélték a puccsista dél-koreai elnököt, de ez még csak a kezdet

Egy másik ügyben halálbüntetést kért az ügyészség a mindössze néhány óráig tartó elfuserált államcsíny miatt.

Urfi Péter
külföld

Tűz ütött ki Szöul legnagyobb nyomornegyedében

Az oltásra közel 300 tűzoltót vetettek be, sérültekről azonban egyelőre nem érkezett hír.

Molnár Kristóf
külföld

Mind befejezték a katonai szolgálatot, turnéra indul a BTS

Európában is koncerteznek majd.

Diószegi-Horváth Nóra
külföld

Halálbüntetést kért az ügyészség az elfuserált puccsal próbálkozó dél-koreai elnökre

Jun Szogjol hadiállapotot hirdetett és letartóztatta az ellenzéki vezetőket, de a kísérlete kudarcba fulladt. Kivégezhetik a kalandba belebukó volt elnököt.

Kolozsi Ádám
külföld