A fideszes politikusok úgy nyilatkoztak, mintha a miniszterelnök csak Magyar Pétert nevezte volna poloskának, ráadásul a hangfelvételek miatt, aztán jött a pártlap, és világossá tette, miről van szó.
A Mi Hazánk nagyjából kétezer fővel vonult el a külügytől az egészségügyi államtitkárságig, ahol az Egészségügyi Világszervezet globális diktatúrájával, vakcinákkal és vendégmunkásokkal borzolták a kedélyeket.
Annyira durva a helyzet, hogy a Lycorma delicatulát a hivatalos közlemény szerint is „meg kell ölni, szét kell zúzni, mindegy, hogy hogyan, csak meg kell szabadulni tőle”.
A terv szerint korlátoznák a közterek világítását naplemente meg napfelkelte között, és tiltanák a reflektorfények használatát, hogy nagyobb védelmet nyújtsanak a rovarok természetes élőhelyeinek.
Egykor rendre félre kellett húzódniuk az autósoknak, hogy letakarítsák a szélvédőt. Most már erre semmi szükség, a dán vidéken húsz év alatt nyolcvan százalékkal csökkenhetett a rovarállomány.