Afganisztán

Szijjártó szabadságon van az afganisztáni válság közepén, de nem merült fel, hogy visszatérjen

Helyettese ment el az uniós csúcsra, és ő nyilatkozott az újságíróknak. Magyar Levente szerint a tálibok veszélyt jelentenek a világ békéjére, és azon vannak, hogy minden magyart kimenekítsenek. Biztonsági okokból nem mondta el, mennyien vannak.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Napi ezer embert menekít ki Nagy-Britannia Kabulból

Első körben összesen ötezer olyan afgánt telepítenek le, akik korábban a brit kormánynak dolgoztak.

Botos Tamás
külföld

Nem megy sehová az utolsó afganisztáni zsidó

Utazhatott volna Amerikába, de nem akart.

Szurovecz Illés
külföld

Elhagyta Kabult 26 kintrekedt magyar

A holland és a brit külügy menekíti ki őket Afganisztánból.

Botos Tamás
POLITIKA

A tálibok szabad elvonulást ígérnek a civileknek

Egy amerikai katonai gép futóműházában emberi maradványokat találtak.

Botos Tamás
külföld

Az afgán összeomlás az oroszoknak is nagyon fáj

A volt szovjet tagköztársaságokon keresztül lett több ezer kilométer határuk egy instabil, koldusszegény országgal. És attól tartanak, hogy az iszlám terrorizmus átszivároghat Afganisztánból.

Bede Márton
külföld

Észak-Macedónia is befogad 450 afgánt

Az első csoport menekült már a hét második felében megérkezhet Szkopjébe.

Sarkadi Zsolt
külföld

Sírva kérte az afgán újságíró a NATO főtitkárát, hogy ne ismerje el a tálibok uralmát

Jens Stoltenberg azt mondta, osztozik a nő fájdalmában és átérzi a csalódottságát.

Sarkadi Zsolt
külföld

Visszatért Afganisztánba Abdul Gáni Baradar molla, a tálib mozgalom társalapítója

Még a '79-es szovjet megszállás miatt lett belőle mudzsahid.

Sarkadi Zsolt
külföld

„Az egész nemzet számára büszke pillanat” - sajtótájékoztatót tartott a tálibok szóvivője

Nem akarnak senkit bántani, de azért a nőkre a saria vonatkozik majd.

Sarkadi Zsolt
külföld

Újabb Afganisztánban lévő magyarok jelentkeztek a külügynél

26 fő kimenekítését már megszervezték, a többiek hazaszállításán még dolgoznak.

Sarkadi Zsolt
külföld

Bencsik Andrásnak az '56-os forradalmárok jutottak eszébe a tálibokról

Szerinte az afgánok nagyon örülnek a most zajló „szabadságharcnak”.

Sarkadi Zsolt
idióta rekordok

Peking baráti kapcsolatokról üzent a táliboknak, de közben egyáltalán nem biztos, hogy örül a hatalomátvételnek

A kínai vezetés köszöntötte ugyan az afganisztáni fejleményeket, de bőven lehet okuk az aggodalomra.

Horváth Bence
külföld

Európai vezetők elhamarkodottnak tartják az amerikai kivonulást

Merkel nyíltan ugyan nem kritizálta Bident, egy értekezleten viszont elkeserítőnek nevezte a fejleményeket.

444.hu
külföld

Huszonhat magyar rekedt Kabulban

A Hvg értesülései szerint mind a 26 magyar egy biztonsági cég alkalmazottjaként dolgozott a kabuli holland nagykövetségen.

Csurgó Dénes
külföld