Sőt felére csökkent a HIV-vírussal újonnan fertőzöttek száma is, mivel 1997-ben 3,5, 2016-ban pedig már csak 1,8 millió új fertőzöttet azonosítottak. A tavalyi volt az első év, hogy a világ összes fertőzöttjének több mint fele gyógyszeres kezelést kapott.
A 18 fős testület harmada visszaadta a mandátumát.
Öt HIV-fertőzött páciensben sikerült úgy elnyomni a vírust az oltáskombinációval, hogy napi szintű gyógyszerezés nélkül se alakult ki náluk a betegség.
Ez az a gyógyszer, ami HIV-betegek életét mentheti meg, és amit tavaly Martin Shkreli az 55-szörösére drágított.
Eddig minden évben 15 milliót adtak a civileknek HIV-megelőzésre, amiből főleg óvszert vásároltak. Idén úgy döntöttek, inkább nem osztják ki ezt a pénzt.
Ha időben kiderül a fertőzés, akkor a magzat egészségesen is születhet.
A helyi szakértők szerint nem elég rugalmasak, könnyen szakadnak.
Azt mondják például, hogy az egyik kutatónak nem volt rendben a szállásfoglalása.
Volt, aki késve kapta meg a vízumot, volt, akinek nem válaszolt a magyar követség, és volt, akinél kerek perec megtagadták a beléptetést. A szervezők szerint az elmúlt 20 évben nem történt ilyen.
Az egyik Kremlhez közel álló kutatóintézet szerint nem kell annyira aggódni az ország egymillió HIV-fertőzöttje miatt, mert az egész csak az információs háború része.
1700-an vannak hivatalosan, valójában 4000-en lehetnek, de az utóbbi időben évi 300-zal nő a regisztrált AIDS-betegek száma.
Az UNICEF segítségével most motor helyett légi úton próbálják meg eljutattni a kórházakba a fertőzött gyerekek vérmintáit.
De a Blikk nem árulja el, kiről van szó, csak annyit, hogy nem egy Charlie Sheen-szerű felelőtlen őrültről.
A lakosság egy százalékát érintheti a kór.
A pápa szerint az erről folyó vita az egyházon belül szőrszálhasogató és káros.