állami támogatás

40 ezer forintos állami támogatást kaphatnak azok, akik magánbölcsibe viszik a gyereket

Novák Katalin diszkréten idézőjelet formált a kezével, amikor azt mondta, az igényt azok nyújthatják be, akik most mennének vissza „DOLGOZNI”.

Mészáros Juli
PÉNZ

A szlovák kormány szeretné tudni, mire költ a magyar állam Szlovákiában

Ivan Korcok szlovák külügyminiszter szeretné, ha nem a sajtóból kellene megtudnia, hogy a magyar kormány épületeket vásárol és támogatásokat oszt Szlovákiában, a kérdéseit pedig össze is írta Szijjártó Péternek.

Csurgó Dénes
POLITIKA

Az állami MFB a CÖF-öt, a Nézőpontot, a Mediaworksöt és Schmidt Mária cégét is támogatta, majd kussolt róla

„Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája.” (Lánczi András)

Herczeg Márk
bűnügy

Összesen közel 13,5 milliárd forint támogatást ad a kormány a katolikus egyház óvodafejlesztési programjára és más egyházi beruházásokra

Mindezt még az idei költségvetésből finanszírozzák.

Kiss Imola
belföld

32 milliárd forinttal tolta meg a magyar kormány az egyik legnagyobb dél-koreai cég gyárépítését

Az Európai Bizottság rábólintott az SK Innovation támogatására, a Samsungnál még vizsgálódik.

Czinkóczi Sándor
kapitalizmus

Nincs titkolózás, úgy tették közzé, hogy ki nyert támogatást e-autóra, hogy mindenki látja az összes nevet és összeget

Kiváncsi vagy, hogy egy Csisztu Zsuzsanna nevű pályázó mennyit nyert? A GDPR-korszak legnagyobb punkja, az Innovációs Minisztérium kft-je elárulja.

Szily László
gazdaság

Végre megépül a termálvizes lórehabilitációs központ, amiben minden lesz, csak termálvíz nem

Nem fért bele a 2,2 milliárd forintba.

Mészáros Juli
PÉNZ

Nem veszik el a sportakadémia állami támogatása, ha nem használják fel a keretet

A pénz átruházható az utánpótlás alatti korosztály támogatására.

Fődi Kitti
sport

2,3 milliárd dolláros beruházással épít akkumulátorgyárat egy dél-koreai vállalat Magyarországon

Szijjártó szerint ez a magyar gazdaságtörténet legnagyobb zöldmezős beruházása, és a magyar állam rekordméretű támogatással tervezi segíteni a projektet.

Horváth Bence
gazdaság

A Balatoni Kör elnöke saját vállalkozásaira kért és kapott több mint száz milliós támogatást a Turisztikai Ügynökségtől

Laposa Bence ajánlotta magát és barátait, a Magyar Turisztikai Ügynökség pedig ott segített, ahol a legnagyobb szükség volt rá.

Boros Juli
POLITIKA

Az óbudai vízilabdacsapat az 1,8 milliárdos támogatásért Bugyiig megy uszodát építeni

A G7 szerint azért így valósul meg a projekt, mert egyszerűen nem volt rá máshogy forrás, mint a taóval.

Herczeg Márk
vidék

Az Audi vezérigazgatója nem tartja helyesnek az autóipar további állami megsegítését

Inkább a járvány által jobban sújtott vendéglátósoknak és a rendezvényszervezőknek adna támogatást.

Haszán Zoltán
gazdaság

A lengyel kormány segíti ki a koronavírusba beletántorodó LOT légitársaságot

A támogatást most hagyta jóvá az Európai Bizottság.

Sarkadi Zsolt
gazdaság

Több száz milliót ad a kormány a debreceni reptérnek a koronavírus miatt

Járatindítási programot dolgozhatnak ki.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

150 milliárd forintot zúdít a kormány Tokaj-Hegyaljára, Koncz Zsófia választókörzetére, egymilliárdból lesz gőzmozdonyuk

A NER befektetői által kedvelt borvidéken lesznek az ország legmenőbb dűlőútjai 5,7 milliárdért, de lesz milliárdos vonat és még a vadvízi evezésre is elköltenek félmilliárdot.

Szily László
gazdaság