Áder János, Orbán Viktor és Kövér László is fogadta a cseh elnököt.
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Alkotó Energia programja az Atomexpo Awards díjátadó gálán fődíjat kapott a lakossági kommunikáció kategóriában.
Putyin látogatásakor jelentették be.
A kormány feloldotta a három megvalósítási megállapodás legtöbb dokumentumának minősítését, a betekintést azonban nem engedélyezi.
Ez lenne az ország első reaktora. Saját erőből raknák össze.
A fukusimai katasztrófa óta sorra zárják be az erőműveket a szigetországban.
Ráadásul pont ott, ahol a Roszatom szerint dehogy.
Az orosz cég tagadja, hogy az ő egyik létesítményükből szivárgott Európa fölé a nukleáris felhő.
Az oké, hogy az atomenergia nem ördögtől való dolog, de hogy Paks 2 kell-e Magyarországnak, ennél komplikáltabb kérdés.
Oroszországban az orosz tudomány és technika vívmányairól beszélt Budapest kedvenc turistája.
Az erőmű újranyitása ellen gazdasági és politikai indokok is szóltak a kormány szerint.
Ezektől a reaktoroktól várták az amerikai atomreneszánszt, de elszálltak a költségek és amúgy is, más energiaforrások jóval olcsóbbak lettek.
Le szeretnék bontani valahogy a cunamiban szétesett erőművet, de nem lesz könnyű.
Pedig ők lelkesedtek eddig a legjobban a nukleáris erőművekért.
A nemzeti konzultáció eredménye: lekapcsolják a reaktorokat, megtiltják az erőművek építését.