Finnországban pont olyat akarnak építeni, mint Pakson, de az ottani hatóság szerint hiányosak és silányak a terveik. Legalább egy évvel el kell halasztani az ottani építkezést. Itthon a kormány inkább sürgeti a beruházást.
Az illetékes bizottság nem talált összefüggést a betegségük és a munkahelyük között, mégis úgy döntött, hogy a nemzetbiztonsági érdekek védelmében megilleti őket a kártérítés.
Pedig Belgium még legalább 5 évig működteti a reaktort Aachen mellett.
Oroszországban az orosz tudomány és technika vívmányairól beszélt Budapest kedvenc turistája.
300-900 milliárd forintnak megfelelő dollárra pályáztak, de a Fehér Házban úgy látták, kidobott pénz.
Az okot vizsgálják, az 1. blokk teljesítménye jelenleg 50 százalékos.
Most először sikerült ez. A japán kormány szerint 40 évig tarthat, míg lebontják az atomerőmű romjait és sugármentesítik a környéket.
A gázszerelő így megkerülhetetlen lenne Paks 2 építésében.
A nemzeti konzultáció eredménye: lekapcsolják a reaktorokat, megtiltják az erőművek építését.
Előtörlesztést fontolgat a kormány, mert az orosz feltételek már nem jók. Az építkezésért felelős miniszter szerint reális, hogy nem jön össze a 40%-os magyar beszállítás, és talán külföldi munkások is kellenek.
Hanem Süli János, Paks polgármestere, aki korábban 31 évig dolgozott a Paksi Atomerőműben.
A kormány a magyar sajtónak elfelejtett beszámolni, hogy milyen megállapodásokkal tért haza Semjén Zsolt Teheránból.
Most az ENSZ egyik szervezete kéri a brit kormányt, hogy állítsa le Hinkley Point építését.
18 446 ember halt meg, illetve tűnt el, a fukusimai atomerőmű-baleset után a sugárzás miatt 123 ezer embernek kellett elhagynia otthonát. Ezek az emlékezés képei.
Csak a kamera döglött be, de féltek, hogy az egész robotot tönkreteheti a nagyon magas sugárzás, így inkább visszahívták.