A New York Times értesülései szerint a közepes hatótávolságú rakétákról szóló egyezményt azért fogják otthagyni, hogy új fegyverekkel ellensúlyozhassák Kína növekvő arzenálját.
Még nem tudni, hogy atomfegyvereket vittek-e oda.
Az izraeli miniszterelnök hírszerzési bizonyítékokra hivatkozva azt mondta, az iráni atomalku hazugságon alapult.
Orosz atomtorpedó, régi-új amerikai atomrakéta. Nyakunkon az újabb hidegháború.
Az amerikai külügyminiszter szerint a legfontosabb a Koreai-félsziget atommentesítése.
„Az Egyesült Államok egésze nukleáris fegyvereink hatósugarán belülre került, és az indítógomb mindig ott van az asztalomon. Ez maga a valóság, nem egy fenyegetés” – mondta az észak-koreai diktátor az újévi beszédében.
„Azok az országok, amely megszavazták ezt a szankcióhatározatot, teljes mértékben felelősek tettük minden következményéért. Gondoskodni fogunk arról, hogy nagy árat fizessenek azért, amit tettek.”
A nukleáris parancsnok kijelentette, hogy csak törvényes felhatalmazásnak enged, az elnök nem dönthet kénye-kedve szerint.
De Jens Stoltenberg főtitkár szerint a NATO minden fenyegetésre kész válaszolni.
Magyar idő szerint vasárnap hajnalban.
A kínai elnök jó ember, szereti a kínai népet - tette hozzá.
Ezért sokan biztosak benne, hogy a hír, ami persze valószínűleg kacsa, valójában igaz.
A diktatúra atomtitkai után kutató nyugati elemzők sokszor a rezsim propagandaanyagaiból tudnak csak tájékozódni. De így is rengeteg részlet megismerhető.
Szerinte az Egyesült Államok lemaradt ezen a téren.
Tavaly szeptember óta folyamatosan romlik a két ország amúgy is pocsék viszonya.