Sokan csak a videó elejét nézték meg és a műsorvezető borzalmas ripacskodása is joggal hergelte a nézőket.
A politológus szerint a hisztérikus ellenzék megint belesétált Orbán csapdájába. A Fidesz már 2022-re gondol, amit egy brutális gazdasági válság után nehéz lesz megnyerni.
Az ATV szilveszterre hosszú interjút készített a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel.
A kemény műsorvezetőket elküldték, helyettük jöttek a jópofizók. A nagy korrupciós ügyekkel nem foglalkoznak. Öt teljes oldalon gyalázza a Hócipő szerzője az egykor baráti szerkesztőségeket.
Egy orvossal beszélgetett, aki meg semminek sem tudott örülni.
Az első két vita csak interneten követhető, a harmadikat már felkarolta az ATV is.
Mint politikus és Rónai Egon vendége.
Ez van, nem volt semmi fontosabb téma.
Nem engedték, hogy befejezze a mondatait – állítja a baloldal főpolgármester-jelöltje a rosszul sikerült interjúja után.
A miniszter egyébként korábban egy népszavazási kezdeményezésről mondta azt, hogy nem demokratikus. A köztévé elfogultságát azért nem minősítené, mert nem néz tévét.
A csatorna kőbányai épülete péntek délután gyulladt ki. A dolgozók egyelőre nem mehetnek vissza az székházba, úgyhogy már haza is küldték őket.
Az épületnél megjelentek a tűzoltók, és mindenkit kitereltek bentről.
Az ATV szerkesztői rimánkodtak a politikusoknak, hogy reagáljanak már a botrányokra, és legyen este miről beszélni.
A filmbiztos az ATV-ben fényezhette magát és a jobboldali kulturkampf célkeresztjébe került új Nándorfehérvár-filmet.
Az Atmediénak egy tőkealapon keresztül Mészáros Lőrinc is tulajdonosa.