autó

Autó és busz ütközött a fővárosban

Négyen sérültek meg a balesetben.

Tbg
baleset

Természetesen Orbánék egyik kedvenc cége nyerte a zalaegerszegi autós tesztpálya első fázisát

A Duna Aszfalt végezhet 3,3 milliárdért földmunkákat.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Nyomozza a rendőrség, miért kapott 2 önkormányzati autót is az I. kerületi polgármester

Pedig a fideszes Nagy Gábor Tamás nem is autóval jár dolgozni.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Ki volt a hülye? A kommentelők megőrültek ettől az óceán összes partján, te most eldöntheted!

A bringás egyenesen továbbment a kanyarodósávból, a régóta tökölő autós meg elütötte. Sima ügy? HAHAHA!

Szily László
INTERNET

Bocsánatot kért a kormányhivatal Andreától, aki a kisfia kerekesszékének rögzítésére kért támogatást

Visszavonták a korábbi elutasító határozatot.

erdelyip
jog

Andrea 90 ezer forint támogatást kért, hogy a kocsiban rögzíteni tudja kisfia kerekesszékét, de az állam szerint nem elég beteg hozzá a gyerek

Már nem bírja egyedül beemelni a kocsiba a hét éves Ferkót, aki egyedül mozgásképtelen. Elvileg pont az ilyen esetekre járna állami támogatás, de Andreáékat elutasította a hivatal.

erdelyip
jog

Kiderült, miért kelt ki magából annyira Tarlós a térfigyelő kamerák alapján osztogatott autós bírságok miatt

Soha nem találnád ki, kijét büntették meg, mielőtt váratlanul heves hadjáratot indított a lehúzós büntetgetés ellen. Ha magyar ember vagy, el sem kell olvasnod ezt a cikket, mert pontosan tudod, mi van benne!

Szily László
politika

Egyre öregebb autót hajt a magyar

14 éves autóval jár az átlagos magyar, 2007 óta öregszik az állomány.

Magyari Péter
gazdaság

Mázlisták: ruszki autóbalesetek, amikben nem sérült meg senki

Levegővisszatartós videó következik.

Dj Totó
fail

Meglepően egyszerű vezetés közben Doomot játszani a Porsche fedélzeti számítógépén

A kormány irányít, a gázzal lehet előre menni, a sebváltóval fegyvert váltani, és a dudával lőni.

Sarkadi Zsolt
autó

A sofőr a szembejövő autóstól tudta meg, hogy éppen szembe megy a forgalommal

A szentendrei út rossz oldalán haladó idős úr gyakorlatilag lefagyott a hírre, úgy kellett megmondani neki, hogy azonnal forduljon meg.

Herczeg Márk
autó

Egy elhagyatott detroiti stadion lett a csaló Volkswagenek temetője

A dízelbotrányba belebukott autók várják itt a sorsukat.

Sarkadi Zsolt
külföld

A 2017-ben született gyerekek már nem fogják tudni, mi az az autóvezetés

Az önvezető autók kiszorítják az ember vezette modelleket a jövőben.

Kulcsár Rebeka
tech

Dunába hajtott egy terepjáró a Hajógyári-szigetnél

Csak a teteje látszott ki.

Kulcsár Rebeka
baleset

Újabb lopott spanyol Ferrarit találtak a rendőrök

Ma már a másodikat. Ez most Gazdagréten került elő. Tele van lopott spanyol Ferrarikkal az ország.

kasnyikm
bűnügy