bayer zsolt

Keressük Bayer Zsolt áldozatait!

Extrém terror: a Fidesz tagja és egyik legfontosabb műsorvezetője évek óta napi rendszerességgel fenyegetőzik veréssel, bántalmazással, végleges eltakarítással. Ha vannak áldozatai, segítenünk kell nekik!

Herczeg Márk
erőszak

Kocsis Máté forradalmi hazasunnyogása

Többeket kaptak már nyílt hazugságon a Nemzeti Együttműködés 13 éve alatt, de ennyire nyamvadt lebukást, mint amit a frakcióvezető mutatott be múlt héten, eddig keveset láttunk.

Rényi Pál Dániel
vélemény

Kósa Lajos és Bayer Zsolt közösen aggódik Izraelért, mert a végén még ide menekül az ott élő több százezer, magyar felmenővel rendelkező ember

A Fidesz alelnöke egy lélegzetvételnyi idő alatt jutott el a szerb határtól odáig, hogy a Hamász fegyveresei zsidókat öltek, Európában meg Palesztináért tüntettek.

Mészáros Juli
belföld

Kocsis Máté a posztja szerint a Kossuth téren emlékezett meg, miközben éppen Krétán nyaralt Bayer Zsoltékkal

A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, a munkatársa az előre megbeszélt hivatalos tartalmat tette közzé.

Herczeg Márk
utazás

Bayer Zsolt: David Pressman egy undorító alak

Az amerikai nagykövet fogja be a száját, vagy tűnjön el.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Bayer Zsolt az orosz elnök szülinapján: Putyin eléggé pontosan látja a lényeget

Megállapította, hogy a Nyugat jövője keleten van.

Czinkóczi Sándor
ünnep

Gulyás Gergely: A jognak még a Szovjetunióban nagyobb tisztelete volt, mint az Európai Bizottságban

Bayer Zsolt műsorában a svédek NATO-csatlakozásáról is beszélt.

Mészáros Juli
POLITIKA

Kövér László a svéd NATO-tagságról: Nem biztos, hogy ezt nekünk meg kell szavazni

Kövér szerint nincs szükségünk egy olyan szövetségesre, "amelyik a saját hazájára is köp, nemhogy ránk".

Csurgó Dénes
POLITIKA

Illiberális könnyek: visszatért a PC-diktatúra, snowflake-ek szállták meg a fideszes médiát

Hogyan sikerült néhány fotóval összezavarnom és vérig sértenem az ultraorbánista véleményvezéreket? Valahol most is felsír egy Rákay Philip.

Herczeg Márk
Média

Újgazdag pöcsök bombázói vitték hátra a szaunához Bayer Zsoltot abban a klubban, amit most Tiborcz István nyitott újra

Kicsike, kopaszka, virsli ujjú figurák.

Solti Hanna
luxus

Az idegbe jött Bayer Zsolt szardarabnak nevezte a homofóboknak beintő Fekete Giorgiót

Rosszul érintette a Carson Coma frontemberének „A homofóbok buzik” feliratú pólója.

Czinkóczi Sándor
fesztivál

Bayer Zsolt: A Podoljak nevű ukrán fasz már régen térdel, nagyra van tátva a szája a CIA előtt

Orbán azonnal letérdelne, ha Oroszország ezt követelné tőle, mondta az ukrán elnöki tanácsadó, kiváltva ezzel a polgári publicista haragját.

plankog
polgári jobbközép

Vagy a Fidesz holdudvara megy szembe a párttal, vagy Kocsis Máté nem mond igazat

Tusványoson egymást követve tagadták, majd vállalták fel az oroszbarátságot a felszólalók.

Ács Dániel
háború

Tusványos kapitális szpottingjai 2023

Amíg mindenki az Orbán-beszédre várt, egymást szórakoztatták a NER legnagyobb arcai.

Németh Dániel, Ács Dániel, Czinkóczi Sándor
Politika
Videó

Miért ne szimpatizálna a magyar ember azzal a Putyinnal, aki az egyik tankhadosztályát Transylvániáról nevezte el?

„Biden egy fingorászó kretén.”; „Mit akar egy rakat b.zi a gyerekeimtől?”; „Körülbelül kétszázezer magyar nőt erőszakoltak meg az ukránok a második világháborúban.” Ez volt az idei Tusványos eddigi legkeményebb fóruma.

Kovács Bendegúz, Ács Dániel
video