Ápolóként levegő-injekciókkal végzett az áldozatokkal.
Antwerpen kikötőjében jött össze a rekordfogás, egy banánszállítmányon ütöttek rajta.
Így akarnak üzenni a nők helyzete miatt sokat bírált országnak.
Laurent herceg díszegyenruhában ment el a kínai nagykövetségre megünnepelni a Vörös Hadsereg megalapításának 90. évfordulóját. Nem nézte ezt mindenki jó szemmel.
Brüsszelből fog kampányolni.
De amíg nem zárják le az ügyüket, Carles Puigdemont és társai engedély nélkül nem hagyhatják el az országot.
Carles Puigdemontot a spanyol kormány lázadással, zendüléssel és hűtlen kezeléssel vádolja.
A belga igazságügyminiszter mossa kezeit.
A bevándorlásellenes holland politikus nagygyűlését Mollenbeek negyed polgármestere rendeletben tiltotta meg.
Belgiumban szakadhat a koalíció, ha a spanyol hatóságok elfogatóparancsot adnak ki a Brüsszelbe menekült katalán elnök, Carles Puigdemont ellen.
A volt katalán elnök és emberei aznap hagyták el Barcelonát, amikor a spanyol főügyész bejelentette, lázadás miatt vádat emelne ellenük.
Királyi rendelet tiltotta meg a szintetikus anyagokból készülő tudatmódosító szerek terjesztését, birtoklását és használatát.
Szerintük prostitúcióra biztatják a nőket és visszaélnek a bizonytalan anyagi helyzetükkel.
Szerintük ezek az oldalak a prostitúcióra biztatnak és a diáklányok bizonytalan anyagi helyzetét használják ki. Itthon simán futhatott hasonló kampány.
Feltételezések szerint 23 holttest is lehet benne.