belügyminisztérium

Magyar Péter újra rátolná a pedofilügyeket a Fideszre

Ez volt Magyar Péter az első olyan beszéde, ahol kizárólag a Fideszt és a kormányt támadta. Maszatolásnak állította be a kormány új gyerekvédelmi törvényét.

Czinkóczi Sándor
Politika

Az ellenőrök nem találtak orvost a háziorvosi rendelőkben rendelési időben, de volt, hogy a rendelő sem létezett

Több megye háziorvosi rendelőiben tartottak ellenőrzést.

Fődi Kitti
Egészségügy

„Megvédjük a gyermekeinket egy olyan kormánytól, ami kereszténynek hazudja magát” – péntek estére tüntetést szervez Magyar Péter

Szerinte a kormány „kitüntette a gyanúsítottat, kegyelmet adott az elítéltnek, és nem kért bocsánatot, helyette álságos alaptörvény-módosítást ígérget, miközben újra és újra megtörténik a szörnyűség az intézmények falai közt”.

Botos Tamás
POLITIKA

A Belügyminisztérium vizuálisan ellenőrzi a betegeket a kórházakban

A BM szerint elsősorban a munkafolyamatokat vizsgálják majd, a betegeket nem igazoltatják, de jelenlétüket „vizuálisan ellenőrzik”.

Herczeg Márk
Egészségügy

Megkérdezték a BM-et, hogy hol fognak szolgálni a kínai rendőrök, így kiderült, hogy fogalmuk sincs

Az államtitkár szerint ez „egy klasszikus keretmegállapodás”.

Kaufmann Balázs
belföld

A Belügyminisztérium szerint orvoshiány miatt kellett bezárni a keszthelyi szülészetet

A szakdolgozói létszám viszont biztosított.

Molnár Kristóf
Egészségügy

Rétvári: 21 iskola fenntartóváltására érkezett szándékjelzés

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint ez korántsem kiugró szám.

Herczeg Márk
oktatás

Már 507 gyerekotthonban történt ellenőrzés

A kérdésre, hogy van-e olyan intézmény, ahol felmerült a bűncselekmény gyanúja, a belügyminisztérium azt válaszolta, megfelelő következtetések levonása a soron kívüli hatósági ellenőrzések befejezését követően várható.

Mészáros Juli
belföld

Maró szag terjeng a levegőben a rákosrendezői tűz után

A katasztrófavédelem szerint a vizsgálatuk nem mutatott ki határérték feletti veszélyes anyagot lakott területen.

Solti Hanna
belföld

Szeptembertől élesedik a tanárok Pintér-féle teljesítményértékelési rendszere

A munkáltatók csökkenthetik is majd a pedagógusok fizetését.

Molnár Kristóf
oktatás

Ritkán látható jelenet a parlamentben: Kósa Lajos visszadobott egy salátatörvénybe rejtett belügyminisztériumi módosítót

Indoklása szerint a közelmúlt történései azt mutatták, hogy nem szabad kapkodva cselekedni.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Vitázni fog az Európai Parlament a Magyarországon járőröző kínai rendőrökről

A momentumos Cseh Katalin kezdeményezte a vitát. Párttársa, Tompos Márton a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz fordult.

Herczeg Márk
bűnügy

A Belügyminisztérium szerint szabályosan jártak el, amikor megszökött a pedofíliával gyanúsított férfi a házi őrizetből

Azért szökhetett meg, mert a lábbilincsek által kibocsátott információkat tároló szerver megtelt.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

A Belügyminisztérium elrendelte a gyerekotthonok soron kívüli ellenőrzését

Szoros összefüggésben az elmúlt hetekben a sajtóban megjelent beszámolókkal, amik a hazai gyerekotthonokkal kapcsolatos elképesztő viszonyokról számoltak be.

Herczeg Márk
POLITIKA

Felmondott az ajkai kórház főigazgatója

Döntésének állítólag nincs köze ahhoz, hogy a dolgozók februárban kevesebb bért kaptak.

Diószegi-Horváth Nóra
Egészségügy