Egy kormányzati honlap szerint több mint 900 olyan no-go zóna van jelenleg Európában, ahol a bevándorlók átvették az uralmat. Elkértük a forrásaikat, aztán az érintett országok nagykövetségeivel együtt lepődtünk meg.
Daniel Barenboim és Sir Simon Rattle sztárkarmesterekkel közösen lépett fel a magyar művész és a Konzerthausorchester.
Főleg autókat gyújtottak fel, egyelőre még az sem világos, hogy pontosan miért.
Több tartományban is razziázott a német rendőrség, négy embert vettek őrizetbe.
Kiderült, hogy volt már dolga a hatóságokkal, és több személyazonosságot használt, hol algériainak, hol egyiptominak, hol tunéziainak adta ki magát.
Komoly diplomáciai botrány lett Liza ügyéből, aminek végén kiderült, hogy a lány hazudott arról, hogy megerőszakolták volna.
Szerdán kapta fel egy önkéntes twitterét a média, nem kellett volna.
A legendás R94 elleni akció legalább annyira szólhatott városfejlesztési tervekről, mint amennyire a bűnüldözésről.
A cég terjeszkedését máshol sem lehetett megakasztani annyival, hogy megtiltották az engedély nélküli taxizást.
Landshut polgármestere így akarta jelezni, a német menedékpolitika nem működik.
Pedig 2015-ben október végéig csak 150 útlevelet adtak ki.