bicskei gyermekotthon

Balog Zoltán bűnei

Összeszedtük, hogy Balog Zoltán minisztersége és püspöksége alatt melyek voltak azok az intézkedések, nyilatkozatok, amelyek nehezen férnek össze az egyháza által elvárt emberszeretettel, szolidaritással, és az elesettek védelmével.

Fődi Kitti
belföld

Eseti bizottságot állít fel a Főváros, hogy feltárja a bicskei ügy kezelésének hiányosságait

A Kiss László óbudai polgármester vezette bizottság főleg arra keres választ, hogy az egykori fenntartó részéről ki mulasztott, amikor a 2016 előtt beérkezett jelzéseket nem vették komolyan.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Bagdy Gábor vállalja a felelősséget azért, amit helytelenül tett, de hogy a volt bicskei igazgató felterjesztése a kitüntetésre helytelen volt-e, arra nem válaszolt

A volt főpolgármester-helyettes nekifutott néhányszor a magyarázatnak.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

„Ez a fiú akkor megállt előttem, és azt mondta: a János bácsi belenyúlt a nadrágomba”

Bárnai Árpád öt éve dolgozott a bicskei gyermekotthonban, amikor egy 12 éves gyerek először beszélt neki arról, mi történt vele az igazgató irodájában. Hiába jelentett feletteseinek, végül neki kellett távoznia. Az igazgató még évekig bántalmazhatta a rá bízott gyerekeket.

Rényi Pál Dániel
interjú

Börtönben marad Vásárhelyi János, a pedofil igazgató

A büntetés kétharmadának leteltével most kellett döntenie a törvényszéknek, de nemet mondtak a feltételes szabadlábra helyezésre.

Kolozsi Ádám
belföld

Lázár János szerint a bicskei ügy olyan, ahol még a halálbüntetés is felmerülhetne opcióként

Szerinte azt is meg kell vitatni, hogy homoszexuális ember vezethet-e gyermekvédelmi intézményt.

Molnár Kristóf
POLITIKA

A parlament elfogadta Novák Katalin lemondását

Novák Katalin azután mondott le köztársasági elnöki posztjáról, hogy kiderült, 2023 áprilisában kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon egykori igazgató-helyettesének, aki bűnsegédként vett részt pedofil bűncselekményekben.

Bódog Bálint
belföld

Orbán szerint miattuk került börtönbe a pedofil igazgató, de ők valójában kitüntették

A miniszterelnök parlamenti felszólalása után megnéztük, mi igaz abból, hogy Orbánék léptek fel a pedofil igazgató ellen.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Bencsik András szerint a pedofilügy csak egy műbalhé

Amit a „féreg/szörnyeteg” Gyurcsány Ferenc csak felhasznált a tervéhez.

Benics Márk
belföld

„Akkor azt mondták, beleállunk névvel és arccal, csak bűnhődjön végre”

2016 szeptemberében egy fiatal fiú öngyilkosságot követett el a bicskei vasútállomáson. Másnap elkezdtek feltárulni a városi gyermekotthon sötét titkai. Interjú Moskovics Judittal, a zaklatások történetét feltáró RTL riporterével.

Rényi Pál Dániel
interjú

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskoláról is eltávolították Csókay Lászlót

Csütörtökön a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is szerződést bontott a pszichológus végzettségű oktatóval, aki a bicskei pedofil exigazgatót mentegette.

Fődi Kitti
belföld

Orbán Viktor a gyermekotthonok átvilágításáról: A vizsgálatnak ki kell térnie az életvitelre, szexuális devianciára is

Péntek reggeli rádióinterjújában azt mondta, ezeket a vizsgálatokat „személyesen” fogja „nyomon követni”.

Mészáros Juli
belföld

Azonnali hatállyal megszüntették a bicskei exigazgatót mentegető Csókay László szerződését a Pázmányon

Az egyetem azt közölte a 444-gyel, a gyerekek bántalmazását és az ellenük elkövetett visszaélés minden formáját elítélik.

Fődi Kitti
belföld

Szőrén-szálán eltűntek a bicskei békemenetről szóló posztok a közösségi oldalakról

A bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének kegyelmébe a köztársasági elnök és a volt igazságügyi miniszter bukott bele, eközben az illetékes törvényszék jövő héten a pedofil igazgató feltételes szabadlábra helyezéséről dönt.

Solti Hanna
belföld

A gyermekvédelmi jelzőrendszerről tart órát a Pázmányon a pedofil bicskei exigazgatót mentegető Csókay László

Négy gyermekvédelemmel kapcsolatos tantárgyat is oktat a Pázmányon Csókay László, aki a bicskei gyermekotthont fenntartó fővárosi önkormányzat gyermekvédelmi osztályának vezetője volt az első, 2011-es bejelentés idején. Csókay azóta is úgy nyilatkozik a pedofil volt igazgatóról, mint egy jó gyermekvédelmi szakemberről.

Fődi Kitti
belföld