Az amerikai kitiltási botrány egyetlen büntetőügyében a lényeg nem derült ki. Mégis, ki állhat T. Viktor mögött?
A vád több bizonyítékát is úgy szerezte vagy nyújtotta be, hogy azt a bíróság nem fogadhatta el.
Vizoviczki László majdnem 20 évig tartotta hatalmában a budapesti éjszakát. Magas rangú rendőröket, politikusokat, közhivatalnokokat, gazdag vállalkozókat és hírességeket tett zsebre, most mégis adócsalásért veszik elő. Ráadásul a nyomozás mintha elakadna azon a ponton, hogy kik húztak igazán hasznot a Vezér ügyeiből.
A párizsi támadások elkövetői közül csak ő maradt életben.
Hozzáköltött egy szír férfi vallomásához az ügyészség által megbízott fordító. Hamis tanúzásért börtönbe is kerülhet, de még nem biztos, hogy feljelentik.
Azt állítja, hogy a főnöke direkt nem adott neki elég munkát.
Legalább is az ügyészség ennyit kér rájuk.
A bíróságon ezért egy elzárt szobában tehetett vallomást. Férjét közben a bírósági teremben szembesítették a három gyanúsítottal.
Az egyik vádlott vallomásának fordításába belekerült az "erőszakkal" szó, amit ő eredetileg nem is mondott. Ez a per egy egészen másik évtizedet idéz.
A hatóságok szerint veszélyt jelentenek az országra.
Mindent a totális kizsákmányolásért!
A születése óta magatehetetlen fiatal nő viszont a szövődményekbe belehalt. A vádlott emberölésért felfüggesztett börtönbüntetést kapott.
7 év börtönre ítélték tavaly a férfit, aki fagyállót öntött a borába, mert azt folyamatosan lopták. Az ügyészség példátlan módon eddig enyhíteni akart ezen, de már inkább súlyosbítana.
Amíg ezt nem pótolja az ügyészség, nem is kezdődhet a Quaestor-vezér tárgyalása.