bíróság

Médiatörténeti csúcs lesz, ha tényleg bíróságon tárgyalják meg, hogy Hajdú Péter nem érti egy társasjáték szabályait

Hajdú szerint „karaktergyilkosság” folyik ellene, amiért az RTL szerint szabályt és így szerződést szegett a csatorna gyilkosos játékrealityjében, aminek producere szerint a tévés veszélyeztette a komplett játékot „egy fékezhetetlen egotrip hatására”.

Mészáros Juli
agybaj

Herczeg Zoltánt első fokon elítélték kábítószeres ügye miatt

Az ügyészség fellebbezett, így az ügy folytatódik.

Mészáros Juli
bűnügy

Hajdú Péter szerint az RTL producere „gátlás nélkül kitalált egy hazugságot”

A tévés közölte, hogy felkért egy ügyvédet, aki ír Az Árulók című formátum tulajdonosának, és megteszik „a szükséges jogi lépéseket, kártérítési ügyben is”.

Mészáros Juli
tévé

Az Árulók producere szerint nem teljesen érti a játékszabályokat Hajdú Péter, aki most perrel fenyegetőzik

Miután megszegte a szabályokat az RTL realityjében, Hajdúval kötbért fizettetnének, mire a tévés azt üzente: Tali a bíróságon.

Mészáros Juli
tévé

50 hónap börtönre ítélték a szexuális visszaélésekkel vádolt P. Diddyt

Emellett még félmillió dollár büntetést is fizetnie kell. Az ítélethirdetés előtt kegyelemért esedezett.

Székely Sarolta
bűnügy

A Kúria szerint jogszerűen rúgták ki a kölcseys tanárokat

A tanárok az Alkotmánybírósághoz fordulnak, és ha kell, Strasbourgig is elviszik az ügyet.

Molnár Kristóf
oktatás

Soha nem fog tudni beszélni, látni és járni az a kislány, akit kéthetesen az anyja azért bántalmazott, mert zavarta a sírása

Az anyát 5 év börtönre ítélték, aki egyébként az ítélet után enyhítésért fellebbezett.

Székely Sarolta
bűnügy

A bíróság ejtette a terrorizmus vádját az egészségbiztosító vezérigazgatóját meggyilkoló Luigi Mangione ellen

A bíró szerint az ügyészek nem tudták bizonyítani, hogy terrorizmus történt.

Fődi Kitti
külföld

Első fokon életfogytiglanra ítélték az afgán férfit, aki 2024-ben halálra késelt egy rendőrt Mannheimben

Az ítélet azonban még nem jogerős.

Molnár Kristóf
külföld

Letartóztatták a férfit, aki zaklatta a válófélben lévő feleségét, és több kerületet telefalfirkázott a nőről írt obszcén és fenyegető üzenetekkel

A 49 éves férfit, aki a távoltartás szabályait is megszegte, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben helyezik el.

Székely Sarolta
bűnügy

Első fokon 9-10 éve fegyházat kértek a két férfira, akik láncra verték az adósukat

A pórul járt férfi 50 ezer euróval tartozott.

Fődi Kitti
bűnügy

Jogellenesen vonta meg a Harvard támogatását a Trump-kormányzat egy friss bírósági ítélet szerint

A bíró szerint a kormány megsértette az intézmény jogait, amikor közel 2,5 milliárd dollár szövetségi támogatást fagyasztott be a palesztinpárti demonstrációkra hivatkozva.

Benics Márk
külföld

Akkora a jegyzőhiány, hogy levélben kért segítséget a Fővárosi Törvényszék elnöke

„A tárgyalásokon diktált jegyzőkönyvek leírási feladatait saját erőforrással előreláthatóan az év végéig csak jelentős csúszással vagy egyáltalán nem tudjuk megoldani” – írta a HVG-hez eljutott levélben Tatár-Kis Péter.

Benics Márk
belföld

A bíróságon is a kínai érdekeket védi a magyar állam

Fontosabb, hogy ők mihez ragaszkodnak, mint az, hogy kiderüljön, mennyibe kerülhet az adófizetőknek a tavaly felvett kínai gigahitel.

Székely Sarolta
gazdaság

Törölni kellett a Kneecap amerikai turnéját

Az egyik tagnak meg kell jelennie a bíróság előtt, Londonban.

Czinkóczi Sándor
ZENE