bkk

Kisállat okozta a tüzet a Gyöngyösi utcai metróaluljáróban

Az állat bemászott egy elektromos szekrénybe.

Horváth Bence
baleset

Beragadt a frissen vett bérlete a Jászai Mari téri jegyautomatába, így derült ki a készülékek sötét titka

Azért is tudnak nyugodtan dolgozni a ragasztócsíkos tolvajok, mert az automatákban van ugyan kamera, de olyan, amit nem lehet a távolból figyelni.

Szily László
bűnügy

Megünnepelték az egy éve nem működő Széll Kálmán téri metróajtó szülinapját

Volt lufi és torta is.

Rényi Pál Dániel
közlekedés

Így változik a fővárosi közlekedés március 15-én és 16-án

A március 15-i rendezvények miatt jelentős változásokra kell számítani a fővárosi tömegközlekedésben.

Albert Ákos
közlekedés

A 17-es villamoson megharaptak egy nőt

A bűne az volt, hogy kinyitott egy ablakot.

Herczeg Márk
bűnügy

Több száz millió ment el az újpalotai villamos tervezésére

Villamos nem lett belőle, de fogpiszkáló még lehet.

Tbg
közlekedés

Idén nyáron is lesz felújítás a 4-6-os vonalán

Ez lehetne Budapest első természeti törvénye.

Horváth Bence
közlekedés

1,8 milliós büntetést fizetett be egy bliccelő a BKK-nak

De több százan voltak, akiknél százezer forintnál nagyobb tartozást kellett tavaly befizetniük.

Horváth Bence
közlekedés

Még csak tervezik, hogy mi legyen, de máris csúszik a Blaha felújítása

Száz nappal toldották meg a teljesítés határidejét. A megbízott vállalkozás már októberben jelezte, hogy tarthatatlanok a határidők.

Király András
POLITIKA

A BKK több járata inkább el se indult a havazás miatt

Három járat pedig terelve közlekedik.

Király András
Budapest

Ütötte egymást a buszsofőr és a taxis a Váci úton (frissítve)

Kié a buszmegálló?

Tbg
közlekedés

Akár már ma kirúghatják a BKK vezérigazgatóját

Az e-jegyrendszer bedőlése miatt, amiről korábban azt állították, hogy nem is okoz kárt a fővárosnak.

Király András
bűnügy

Elfüstölt a 168E a Kossuth nyomda előtt

A sofőr még időben leszállította az utasokat a buszról, ami egy kicsit lángra is kapott.

Király András
Budapest

Lényegében elismeri a MÁV vezére, hogy elbukott az Intercity-kocsik gyártásának projektje

A MÁV-vezér abban bízik, 2021-től a MÁV lesz a közlekedésfejlesztési projektek főszereplője még Budapesten is.

Tbg
közlekedés

Tarlós feljelentést tett az e-jegyrendszer bedőlése miatt

A főpolgármester azt szeretné, hogy amíg a nyomozás tart, az ellenzék ne ezzel foglalkozzon.

Czinkóczi Sándor
bűnügy