A közvélemény-kutatások alapján most is teljesen bizonytalan lenne egy népszavazás kimenete. Pedig abban szinte minden brit egyetért, hogy a kormány borzalmasan kezelte az ügyet.
Nem csak a kormány, hanem a képviselők előterjesztéséről is dönthetnének.
A petíciót indító 77 éves nőt fenyegetik és zaklatják.
Philip Hammond szerint a miniszterelnök leváltásáról beszélni "őszintén, öncélú volna". Azt reális veszélynek tartja, hogy May alkuja harmadjára is elbukik a parlamentben.
Új népszavazás kiírását követelték a kérdésben.
Százezres tömeg követelt új népszavazást az EU-tagságról Londonban.
Ők a világ legjobbjai vicces feliratokban és transzparensekben, úgyhogy minőségi szórakozásra számíthatunk.
Meg vagyunk mentve.
Kétlépcsős megállapodás született a kilépés további menetrendjéről.
A brit miniszterelnök eredetileg június 30-ig akarta kitolni a határidőt.
Évek óta az első alkalom, hogy be kell érnie az éghajlatváltozással vagy az álhírek elleni küzdelemmel. Valahogy majdcsak elmegy ez a két nap.
Bár Xavier Bettel szerint ebben az esetben remélhetőleg végül meg fog érkezni.
Az európai vezetők viszont azt üzenték, hogy segítsen rajta a saját parlamentje. A csütörtöki brüsszeli csúcs egyik fő kérdése, hogy megúszhatják-e a britek a májusi EP-választást.
Mert a brit parlament 2 év alatt sem volt képes egyetértésre jutni a brexit módjáról.
Hogy legyen idő kitalálni, mi legyen.