brüsszel

Kilenc fideszes és négy jobboldali lengyel politikus jár az orgiáimra a hazájából - állítja a brüsszeli szexbuli szervezője

Egy lengyel lapnak azt nyilatkozta, hogy Szájer meghívta magához egy buliba december 12-ére. Amikor berontottak a rendőrök, néhány orgiázó azt hitte, hogy ez egy jelmezes szexjáték, és a sliccük után kapkodtak.

Szily László
ÉLET

Egy észt diplomatát is előállítottak a szexpartiról, amiről Szájer József az ereszcsatornán távozott

Az állami MTI-nek erről is sikerült úgy beszámolnia, hogy semmilyen magyar vonatkozást nem említett.

Herczeg Márk
SZEX

Orbán: Amit Szájer tett, az nem fér bele, nem elfogadható és nem védhető

Szájer József kilépett a Fideszből.

Herczeg Márk
POLITIKA

A buli házigazdája szerint Szájer azt mondta neki, hogy ő is rendezett már szexpartit a saját lakásában

Újabb nyilatkozatot adott David Manzheley a belga De Standaard-nak. Azt állítja, röviden beszélt a buli elején Szájerrel, gumit nem használtak, kötelező volt a meztelenség, zene viszont nem szólt, így nem érti, miért jelentették fel őket.

Szily László
POLITIKA

Szijjártó is csak a sajtóból tudta meg, hogy a szexbotrány áll Szájer lemondása mögött

Feleslegesnek tartja az olyan találgatásokat, hogy a botrány az uniós költségvetés vétója miatt pattant-e ki.

Szász Zsófi, Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Megszólalt a férfi, aki a szexbulit szervezte, ahol elkapták Szájer Józsefet

Az is kiderült, hogy a Fidesz-alapító meztelenül menekült.

Boros Juli
elnézést

A köztévé Híradója is beszámolt a Szájer-ügyről

„Jelen voltam” - idézte a Fidesz-alapítót a közmédia.

Sarkadi Zsolt
media

Amikor Szájer még úgy vélte, minden eszközt meg kellene ragadni a drogfogyasztás korlátozására

24 évvel később ecstasyval a hátizsákjában fogta el a rendőrség Brüsszelben.

Herczeg Márk
POLITIKA

Szájer József ereszcsatornán, véres kézzel, ekivel a hátizsákjában menekül a brüsszeli orgiáról: így értékeli mindezt a közösségi móka

Nyilván sokakat megihletett a Fidesz alapítójának ballépése.

Boros Juli
politika

Magyarország, a meseország

A legviccesebb dolog, ami a magyar politikában a rendszerváltás óta történt: egy fideszes politikus nem az autokrata rezsim által minden magyarra ráerőltetni próbált keresztény-konzervatív értékrend szerint éli mindennapjait.

Bede Márton
vélemény

Szájer táskájából kerülhetett elő a drog a brüsszeli ügyészség közleménye szerint

Az ereszen menekülni próbáló, vérző kezű politikusra egy járókelő hívta fel a rendőrség figyelmét.

Horváth Bence
politika

A Ryanair gyorsan kapcsolt és az illegális orgiáról menekülő EP-képviselő sztorijával reklámozza a brüsszeli repülőjegyeit

Menekülnél Brüsszelből? - kérdezi a légitársaság.

Szily László
media

A magyar kormány már a Csillagok háborúja bevezetőszövegeinek szintjén kommunikál

Olvasod a kormányzati Facebook-oldalt, és hallod a főcímzenét.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Éjjeli kijárási tilalmat vezetnek be Brüsszelben

A városban minden hetedik vírusteszt pozitív eredményt mutat.

Czinkóczi Sándor
külföld

Brüsszel bezáratja a kocsmákat és kávézókat

Belgium fővárosában durván nő a koronavírus-fertőzések száma, lépni kellett.

Herczeg Márk
külföld