A kerületek a saját büdzséjükből csinálhatnak díszkivilágítást.
Megjelent a 444 jó hely Budapesten kalauz, amiben a helyek száma változatlan, a tartalom viszont korántsem az. A 444 podcastjában Bede Mártonnal, a kötet szerkesztőjével és szerzőjével beszélgetünk arról, mennyire viselte meg a jó helyeket a járvány és mi volt a legnagyobb változás négy év alatt Budapesten.
A helyi ellenzék szerint most jobb helye is lenne a pénznek, mint a Szomory Dezső tér fásítása.
A rendőrség 90 percig rögzített mindent az égből.
Az aHang aktivistái egyszerre akcióztak Szegeden, Dunakeszin, Miskolcon, Pécsen és Budapesten.
Döntésük oka, hogy a kórház jövő hónaptól nem engedélyezi, hogy a választott szülésznők beosztásukon kívül is bent lehessenek a szüléskor.
Pár hét és a pesti hídfőre is visszakerülnek a szobrok.
20 fok azért így is lesz az olvasótermekben.
Tüntetni merészelnek a jobb oktatásért, és már közlekedni sem lehet miattuk.
Budapesthez képest Somogy megyében 36 százalékkal alacsonyabbak a nettó bérek, de ennyivel nem olcsóbb az élet.
Az összes vonalon akadálymentesen lehet majd utazni.
Tizenöt ember életét veszélyeztette, őrizetbe vették.
Ha pedig a kormány nem tudja működtetni a közoktatást, akkor engedje azt újra át az önkormányzatoknak.
A részeg férfi kétszer is rátámadt a nőre, másodjára fojtogatni kezdte.
A hetvenes években végig tartotta magát az elképzelés, 1990-re kellett volna befejezni. Miután elvetették, a belvároson át vezették volna az M3-as autópálya bevezető szakaszát a Duna alatt az akkori Moszkva térig.