Kiderült, mit jelenthet a sokat emlegetett kölcsönös tisztelet: know-how-csere az országa olajkészletét luxusautókra és Michael Jackson-relikviákra költő Teodoro Nguema Obiang Manguéval, a diktátor fiával.
Ön szerint mi a helyes válasz?
Az Igazság Ligáját vezető Luis António da Silva Braga, aki 2018 óta volt szökésben, az ügyvédjén keresztül folytatott tárgyalások után feladta magát.
A nemi erőszak még a Wagnernél is kizáró ok, de a hadseregnél ez rendben van.
Három és fél évre ítélték, nem akart börtönbe menni, leszedték, a biztonsági kamerák felvételein végigkövethető az akció.
Költségvetési csalás miatt keresték.
A szexuális ragadozóként számon tartott 33 éves férfi Németországban bujkált.
A kisportolt férfi kutyája az égvilágon semmit nem értett az egész akcióból, de bátorításképpen végig a farkát csóválta.
Szaso Mijalkov volt a Magyarországon menekültként befogadott egykori macedón kormányfő kémfőnöke és jobbkeze.
A 38 éves, többszörösen körözött férfi 2016-ban kiutazott Miamiba és ott felejtette magát.
A 24 éves gyanúsított trottyokkal válaszolt a rendőrök kérdéseire.
Az ellene indított pert a januári első fokú ítélet után másodfokon is megnyerte az Együtt politikusa.
Két éve tart a per, elutasították Rogán keresetét.
Veszélyes bűnözők majdnem bőröndnyi sugarasteknőst csempésztek át nemrég Madagaszkáron. Majdnem.
Ilyet se láttunk még a híradóban. Juhász perel.