daganat

Elhagyhatja a kórházat a pápa, akit kedden műtöttek rosszindulatú tüdődaganattal

XIV. Leó vasárnap délben már imádságot mond az apostoli paloták Szent Péter térre néző ablakában.

Haász János
külföld

Tüdőrák miatt műtötték meg XIV. Leó pápát

A szövettani vizsgálat megerősítette a gyanút.

Bódog Bálint
külföld

„A hajamnak annyi” – rákos megbetegedéséről írt Jelencsik József, a Tisza képviselője

A képviselő arról írt, hogy túl van kezelése „jelentős részén”, és bízik a gyógyulásában.

Mohos Máté
POLITIKA

Mesterséges intelligencia segítségével végeztek agyműtétet

A beteg sikeresen megszabadult a daganattól.

Mészáros Juli
Egészségügy

Kevesebb a daganatos beteg Magyarországon

Az elmúlt évtizedben csökkent a megbetegedések száma és a daganatok miatti halálozás is.

Mészáros Juli
Egészségügy

Három hétre kiengedték az iráni börtönből a Nobel-békedíjas Nargesz Mohammadit

A nőjogi aktivista komoly műtéten esett át, ezért orvosai tanácsára ideiglenesen felfüggesztették a börtönbüntetését.

Székely Sarolta
külföld

Josh Homme-nak rákja van, megműtötték

A sikeres műtét még nem jelenti azt, hogy az énekes felépült volna a betegségből, de elmondása szerint gyógyulóban van.

Solti Hanna
bulvár

Torok- és mellrákkal diagnosztizálták Martina Navratilova teniszezőt

Az ötvenkilencszeres Grand Slam győztesnek elvileg jó esélyei vannak a gyógyulásra.

Solti Hanna
sport

Jane Fonda rákos

Szerencsésnek érzi magát, hogy van egészségbiztosítása.

Szurovecz Illés
külföld

Egy vizsgálat szerint a ragadozó állatok hajlamosabbak a daganatos betegségre, mint a növényevők

A kutatóknak most először sikerült bizonyítaniuk az úgynevezett Peto-paradoxont, hogy a hosszú élet és nagy testméret evolúciója természetes daganatokat kivédő molekuláris mechanizmusokkal társul.

Mészáros Juli
TUDOMÁNY

Pelét ismét kórházban kezelik

Októberben hazaengedték a vastagbélműtéte után, de most ismét kemoterápiára van szükség.

Gazda Albert
foci

Halálosból krónikus betegséggé szelídülhet a tüdőrák

Gyorsan fejlődnek a terápiás módszerek, online előadás is lesz róla a Semmelweis Egyetemen.

Szurovecz Illés
Egészségügy

Egyre több a daganatos megbetegedés Európában, de egyre többen is élik túl

1995 és 2018 között 50 százalékkal nőtt a daganatos megbetegedések száma, de közben a rák miatti elhalálozások száma csak 20 százalékkal nőtt, vagyis a túlélési arány jelentősen javul.

Herczeg Márk
Egészségügy

3D-nyomtatással műtötték és mentették meg a rákos fejű tacskót

Printelt tacskófejen gyakorolták be a műtétet, majd a koponyacsont egy darabját is nyomtatott lemezzel pótolták a kanadai orvosok.

Szily László
tudomány

10 millióan halnak meg idén rákban

Egyre többen. Minden 8. férfi és 11. nő halálát rák okozza.

Rényi Pál Dániel
egészség