Nem tartja kellemesnek a kialakult helyzetet, szerinte mégsem most kell erről beszélgetnünk.
A Magyar Nemzet címlapon tolja ezerrel a „Gyurcsány-párt” miniszterelnök-jelöltjét.
A párt szerint lejáratókampány a választási csalás bizonyításáért felajánlott összeg.
Karácsony: de igen, kerestek.
Dobrev Klára beindította a második fordulós kampányát.
Kezdődik a DK-Karácsony keménykedés.
Dobrev Klára azt mondta, hogy ő nem taktikázik. Szerinte a férje sem.
Megachart a részletes adatok és az erőviszonyok felmérését kedvelőknek.
Ezúttal a Momentum is Ráczné ellen szavaz majd.
A párt feljelentést tesz.
Azzal vádolják a DK-s képviselőt, hogy ő támadt az MTVA biztonsági őreire, valamint meg akart kenni egy független jelöltet.
Azt már elismerte, hogy igazgatója volt az offshore cégnek, pedig először azt mondta, semmi köze hozzá. Továbbra is tagadja, hogy tulajdonosa lett volna.
Iratokkal cáfolta, hogy offshore-cég tulajdonosa lenne.
Elküldte őket az Országos Előválasztási Bizottságnak, és kérte, hogy még ma döntsenek az ügyben.
Beszélt vele, hisz neki, hogy nincs köze hozzá.