De a belügyminiszternek annyira nehezen forgott a nyelve, hogy nehéz volt érteni, pontosan mire is gondol.
Három hónapra is bezárathatják a helyet, ahol kábítószerrel kereskedtek. A kormány drogfészkekről beszél, ám a budapesti szórakozóhelyek kiszűrhetetlennek tartják a drogosokat, miközben az új rendelet rájuk rakja a felelősséget.
Az V. kerületi Dojo Clubbal kapcsolatban kérdezett a Magyar Nemzet. A rendőrség szerint „ezeknek az ellenőrzéseknek sosem az adott szórakozóhely ellehetetlenítése vagy az ott szórakozók vegzálása a célja, hanem a drog elleni hatékony küzdelem.”
A tiptop öltönyökbe öltözött jobboldali elit ismét sorosozhatott egyet, mutogathatott azokra, akik hajlandóak a világ problémáit a maguk komplexitásában megközelíteni. De vajon tényleg tudnak-e a borfüggők másnap dolgozni?
Razzia, házkutatás és hergelés: politikai okokból tört ki az új magyar drogháború. Kit akar a hatalom megfélemlíteni? És miben hozott újat Orbán és Magyar győri összecsapása? A stúdióban Rényi Pál Dániel és Ács Dániel!
Miközben Orbán és Magyar Győrben meccsel, a hatalom látványosan üldözni kezdte a kábítószerfogyasztókat. Kit akar a kormány megfélemlíteni? És miért épp most? Hétfő reggel 8.30-tól ismét Helyzet: van!
Ebben semmi gúny nincs, ezt Paris Jackson maga közölte egy TikTok-videóban, és meg is mutatta a drogfogyasztás okozta lukat az orrában.
Egyre nő a feszültség Amerika és Venezuela között, 1989 óta nem volt a közelben ekkora amerikai készültség.
211 embert néztek át, 49 bulizót vittek be, a többségük drogtesztje negatív lett. A Helsinki Bizottság szerint aránytalan volt az intézkedés, de a BRFK indokoltnak találta a bilincs használatát.
Brazília egyik legerősebb szervezett bűnözői csoportja ellen léptek fel kedden a favelákban a hatóságok, a több mint 12 órás tűzharcban több mint 130 ember meghalt. Emberi jogi szervezetek a halálesetek kivizsgálását követelik.
A 38 éves, bemindenezett férfi elismerte, hogy odaadta a pénzt, és azt mondta, nem érdekli, mi lesz vele.
Gustavo Petrót és családtagjait is szankcionálták, mert Trump kormánya szerint segítik a drogkereskedelmet.
Az ügyészség fellebbezett, így az ügy folytatódik.
Gustavo Petro szerint szükségtelen volt rakétákat bevetni.
Nemesio „El Mencho” Oseguera egy szigorúan őrzött hegyi rejtekhelyről irányítja az ország legerősebb drogkartelljét. Felemelkedésében szerepet játszott az amerikaiak újjáéledő kokainfüggősége és a Trump-kormányzat fentanil elleni háborúja is.