A drogfogás piaci értéke több mint 530 milliárd forint. Lefoglaltak 40 hajót és 4 repülőgépet is.
A 43 éves nemesnádudvari férfit a kórházban kihallgatták gyanúsítottként, a bűncselekmény elkövetését elismerte.
28 tonna marihuána. A rakományt szállító sofőr azt mondta: már be volt pakolva, amikor ő átvette a járművet.
Ilyenre eddig nem volt példa a szingapúri igazságszolgáltatás történetében.
Egyikük sem tudta megindokolni, miért tartózkodtak ilyenkor közterületen.
A magyar kormány drogstratégiája tönkrevágta a szerhasználók ellátórendszerét. A drogellenes ideológiának köszönhetően gyakorlatilag megszűntek az ártalomcsökkentő helyek, több lett a rendőri túlkapás. Az iskolák magukra maradtak, prevenció nincs.
Online igyekeznek segíteni a kezelésre jelentkező szenvedélybetegeken.
A lakásában pedig további egy kilót.
A legtöbbet metamfetaminra.
17 embert állítottak elő, közülük 14-et gyanúsítanak a kréta és a hópihe nevű pszichoaktív szerek terítésével.
Természetesen Floridában.
Majdnem másfél kilométer hosszú, és bár elég sötét van odalent, liftnek és vasúti sínnek is jutott hely.
Az egyikük tényleg egy ismert atléta.
Svungosan indította az évet, amikor elkapták, még a zsebében volt a fehér poros szívószál.
A Global Drug Survey évről évre mélyelemzést készít a világ drogfogyasztási szokásairól, és az ELTE kutatóinak hála sok minden kiderült már a magyar viszonyokról is.