Higgadtságra és mértéktartásra intette a véleményformálókat.
Egyre több boncolási jegyzőkönyv utal erre. A vérplazmás kezelés pedig nem használ a súlyos betegeknek.
Az újonnan létrehozott kórházfenntartó csúcsszerv, az Országos Kórház-főigazgatóság vezetője veszélyhelyzetben a rendészetért felelős miniszter.
A gyógyszert a koronavírus-fertőzés tüneteinek enyhítésére használják a hazai ellátásban.
November 6-án azt jósolta a miniszterelnök, hogy 15 nap múlva 2240 intenzíves ágyra lesz szükség a súlyos állapotban lévő koronavírusos betegek ellátására.
Kiderült már, mikor lesz? Esetleg át is esett rajta?
Napok óta hallgat a kormány az egészségügyi szolgálati munka pontos új feltételeiről, pedig alig tíz nap, és oda kéne adni a dolgozóknak az új munkaszerződés-tervezeteket.
Két fős csapatok mennek az intézményekbe.
Amerikás podcast, SZFE-s videó, 444-es könyv és persze a hét legjobb cikkei.
A miniszter szerint 4500 intenzív ágyra lehet majd szükség ebben az időszakban, de ezt a magyar egészségügy fogja tudni biztosítani.
De nemcsak ő számolt be arról, hogy nagyon sok a súlyos állapotban lévő beteg, és nagyon kevés a szakember az ellátásukra. Közben a kormány újabb és újabb intenzíves ágyak kialakítását rendeli el, csak éppen nem lesz már kit odaállítani a betegek mellé.
Hála a kormány szigorító intézkedéseinek.
Részben a mostani, koronavírus-járvány miatti válsághoz hasonló esetleges jövőbeli járványokra való jobb felkészültség és hatékonyabb reagálás érdekben.
És az egészségügyi hallgatóknak, ha részt vesznek a járvány elleni védekezésben.
A tesztelés második hullámában javultak az adataik.