A Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerint 240 milliárd forintot különítettek el a jövő évi költségvetésben erre a célra.
De szeptember elsejétől érkezik öt pályakezdő kolléga a Békés Megyei Központi Kórházba.
Csak két országban alacsonyabb a százezer főre jutó orvosok száma, mint nálunk. Gyógytornászokkal sem állunk sokkal jobban.
Az országos rendelettervezet csak most lett publikus, de a háziorvosi rendszert már elkezdték átalakítani.
Az orvosok túlzott leterheltségtől tartanak.
Kezelhetetlenné válna a helyzet, ha a betegek helyett a háziorvosnak kéne időpontot foglalnia a szakrendelésekre.
Amerikában a koronavírusos megbetegedések 17 százaléka már ennek a variánsnak köszönhető.
2022 szeptemberében 687 betöltetlen háziorvosi praxis volt, most már 769 háziorvosi praxis áll üresen.
Eddig is sejtettük, hogy az ultra-feldolgozott élelmiszerek rossz hatással vannak az egészségünkre, most egy kicsit jobban értjük azt is, hogy miért.
A belügyminiszter nem tart a tömeges felmondásoktól, viccelődni kezdett, amikor erről kérdeztük.
Szondi Zita főigazgató-helyettes egy egészségügyi konferencián beszélt erről.
Ötmilliárddal nőtt az összeg április óta
Új fejezet kezdődhet a pokoli körülmények között élő kizsákmányolt nők életében. A Deutsche Welle riportja.
A Newsroom mai adásában Rényi Pál Dániellel beszéünk a 444 Jogában áll meggyógyulni című riportfilmjéről, és arról, mi történt a magyar egészségügyben, amiért egyre több beteg megy inkább külföldre életmentő operációkért.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórházban a napokban új értekezési rendet vezettek be, ez több orvost meglepett. A kórház főigazgatója szerint beruházások zajlanak, emiatt több dolgon változtatnak.