Ki épített stadiont Azahriahnak? Ne támogasson az állam semmit! De Gómezt és Mágát semmiképpen. Versenyképes sonkákat! Lázár János megalázása. Mikor mehetünk a Karmelitába? A túlértékelt zuhanyrózsa.
Kínai néni és a mesterséges intelligencia. A rendszerváltás fideszes győztesei. Tolvajok, bűnözők, kollaboránsok és kezelésük. Hangyák, csigák, kecskebékák. Mikor lesz olcsóbb a futócipő a magyar boltokban, mint Nyugaton?
A miniszter megérti a „felajzott állapotot”.
1 százalékkal, mivel a fogyasztók otthon esznek, vagy olcsóbb menüt választanak.
Tényleg minden gazdag ember rémesen viselkedik a nyaralása alatt? És olyan tényleg van, hogy valaki dollártízezreket fizet ki, hogy egy sellő úszkáljon a medencéjében vagy egy levelibéka legyen a szobájában?
Ez egyben azt is jelenti, hogy az adóbevallást is addig lehet leadni.
A növekedés az online felületetnek köszönhető.
Arról is most kell nyilatkozni, milyen civil szervezetnek adnád adód 1 százalékát.
Mert amióta a NAV készíti el az adóbevallást, egyre többen elfelejtenek gondoskodni a felajánlásról.
Hogy lehet, hogy a felcsúti utánpótlásnevelés 13,3 milliárdos bevételéből csak 455 000 forint egyéni SZJA-felajánlás? Még a gyerekek szülei sem támogatják?
A legtöbb támogatót az Albert Flórián alapítvány tudja maga mögött.
Mindhárom szervezet többet kapott, mint a közpénzzel kitömött CÖF.
Ritka jól sikerült plakáttal kampányol az egy százalékunkért a Magyar Madártani Egyesület.
Például cipőpucológépet! Mondjuk ez logikus, az ember gyakran taposhat parlagfüvet a cipőjével, ha már irtani nem irtják.
Évekig vezették az egyszázalékos felajánlások toplistáját, most visszacsúsztak a hatodik helyre.