Az Európai Parlament határozatlan időre tolta el a szavazást.
Mivel Donald Trump ingatlanmágnás Putyin-közvetítőjét Moszkvába rendelték az oroszok, valószínűleg Zelenszkij jobbnak látta mielőbb személyesen találkozni az amerikai elnökkel.
Hiába írta elő a kongresszus az Epstein-ügy teljes feltárását, az amerikai igazságügyi minisztérium nem siet sehova. Az áldozatok közben egyre hangosabban tiltakoznak.
Az amerikai elnök a svájci Világgazdasági Fórumon tartott egy, a mostanában megszokottnál is összefüggéstelenebb, hosszú beszédet, ahol egyebek mellett Európáról és Grönland megvásárlásáról is beszélt.
A találkozót Witkoff szerint az orosz fél kérte.
Alekszandr Lukasenka jelezte, készen áll a tanács alapító tagjaivá válni.
A világ vezetőinek el kell dönteniük, hogy ellentmondanak Donald Trumpnak, vagy tovább táplálják az amerikai elnök hiúságát, amivel egyre kiszolgáltatottabbak lesznek egyetlen ember kényének-kedvének.
Fegyveres konfliktus aligha lesz Amerika és az Európai Unió között, de ezenkívül minden elképzelhető a teljesen elszabadult Trumpról. Az EU kezében is vannak lapok, csak az a kérdés, hogy melyek kijátszásában tudnak a tagországok megegyezni. Ha elmarad a válasz, az Európa korábbi ellenségeit is felbátoríthatja.
A kijelentés tovább erősítette azokat az aggályokat, hogy az amerikai elnök célja valójában a globális béke fenntartására létrehozott ENSZ háttérbe szorítása.
Az amerikai elnök továbbra is fenyegetőzik.
Davosba készült, a világgazdasági csúcstalákozóra.
Márpedig Mark Carney szerint „amikor a szabályok már nem védenek meg, akkor magadnak kell megvédened magad”.
A magyar kormány kétoldalú ügynek tartja, hogy Trump el akarja venni Dániától Grönlandot. Pedig elég sok köze volt és van az EU-nak a világ legnagyobb szigetéhez.
„Arra törekednek, hogy Európát gyengítsék és alávessék, végtelenül halmozódó új vámokkal, amelyek alapvetően elfogadhatatlanok, annál is inkább, ha nyomásgyakorló eszközként használják őket a területi szuverenitás ellen.”
Krízistanácskozás lesz a davosi világgazdasági fórumból. Az amerikai elnök berágott a franciára, most éppen 200%-os vámnál jár – szavakban.