Emmanuel Macron

Orbán és más európai vezetők is üzentek Trumpnak a lövöldözés után

Orbán imádkozik is, mások a demokráciát féltik az erőszaktól.

Bódog Bálint
külföld

Emmanuel Macron levelet küldött Krasznahorkai Lászlónak, akit örömmel fogadna az Élysée-palotában

A francia elnök szerint Krasznahorkai életműve „korunk legjelentősebb alkotásai közé tartozik”.

Molnár Kristóf
MŰVÉSZET

Tusk és Macron közös nukleáris hadgyakorlatokról tárgyaltak

Az Európai Unió egyetlen nukleáris hatalma Franciaország, Macron pedig az év elején jelentette be a „francia elrettentés új szakaszát”.

Mészáros Juli
külföld

Megöltek egy francia békefenntartót Libanonban

Emmanuel Macron a Hezbollahot tette felelőssé a támadásért.

Czinkóczi Sándor
külföld

Nem kérnek Trump blokádjából a NATO-tagok, nő a feszültség a szövetségen belül

Több európai ország jelezte: hajlandó lenne részt venni egy ilyen műveletben, de csak tartós tűzszünet és Iránnal kötött megállapodás után, amely garantálja hajóik biztonságát.

Inkei Bence
külföld

Európai eufória Orbán bukása után, villámsebességgel gratulálnak az európai vezetők Magyar Péternek

A fontos Orbán-szövetségesnek tartott Giorgia Meloni és Robert Fico is gratulált Magyar Péternek.

Takács Lili
POLITIKA

Izraeli csapások veszélyeztetik a tűzszünetet – Netanjahu most tárgyalásokat ajánl Libanonnak

Az Izrael és a Hezbollah közötti háború eddigi legtöbb halálos áldozatát hozták a szerdai izraeli csapások Libanonban. Irán szerint Libanonra is kiterjed a tűzszünet, az USA és Izrael szerint nem. A Hormuzi-szoros újra lezárva, de a diplomácia is aktív.

Inkei Bence
külföld

Akár kilép Trump a NATO-ból, akár nem, a szövetség már csak papíron létezik

Az iráni háború mindennél jobban megmutatta az USA és szövetségesei közötti törésvonalat. Donald Trump mindent megtett, hogy a többi NATO-tagállamot elidegenítse. A katonai szövetség jövője kérdéses, de abban se lehetünk biztosak, hogy most betölti a funkcióját. Milyen lehetőségek állnak a NATO előtt?

Inkei Bence
külföld

Macron: Irreális lenne erővel újranyitni a Hormuzi-szorost

A francia elnök élesen bírálta Donald Trumpot is, amiért az a NATO-ból való kilépéssel fenyegetőzik és „nap mint nap kétségbe vonja” Washington elkötelezettségét.

Benics Márk
külföld

Mégis beengedi az izraeli rendőrség a Szent Sír-templomba a katolikus bíborost

Benjamin Netanjahu bejelentette, hogy a jeruzsálemi latin pátriárka ezentúl „teljes és azonnali hozzáférést” kap a Szent Sír-templomhoz.

Takács Lili
külföld

Baloldali polgármester marad Párizsban és Marseille-ben is, a szélsőjobb nagy áttörése elmaradt a francia önkormányzati választásokon

Több példa is mutatta, a francia szavazók még mindig hajlandók összefogni a szélsőséges pártok ellen. Történt néhány nagy fordulat az első fordulóhoz képest.

Inkei Bence
külföld

Franciaország elfogott egy, az orosz árnyékflottához köthető tankert a Földközi-tengeren

Ilyen hajókkal játssza ki Oroszország a szankciókat.

Keller-Alánt Ákos
külföld

Von der Leyen az Ukrajnának nyújtandó támogatásról: Ígéretünket teljesíteni fogjuk, így vagy úgy

António Costa szerint „minden vezetőnek tartania kell a szavát, és senki sem zsarolhatja az Európai Tanácsot, senki sem zsarolhatja az Európai Unió intézményeit”.

Mészáros Juli
külföld

Nem akarják megismételni az iraki háború hibáját: Európa nemet mond a fenyegetőző Trumpnak

A béke elnöke nem számolt a logikus iráni válasszal, most a világ többi országától követeli, hogy oldják meg a szoros lezárása miatti globális válságot.

Kolozsi Ádám
külföld

Párizsban a szocialisták nyertek, délen Le Pen pártja, északon a radikális baloldal erősödött a francia helyhatósági választáson

A két radikális párt áttörése meglepő az alacsony részvételt hozó választáson.

Haász János
külföld