A karácsony legbizarrabb története Zambiából.
A külügyminiszter az Európa Tanács és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közleményére reagált.
Hogy képzeli?
Magyarország pedig a világ 44. legjobb helye, már az emberi fejlettség alapján.
Az EU és az ENSZ közös finanszírozásában albérletbe költözhetnek. Később, kvóta alapján szétosztanák őket Európában.
Ha ez sikerülne, akkor Kövér Lászlót cserélnék be a helyére.
Dainius Pūras nyílt levélben sürget globális dekriminalizációt.
Annyi a rászoruló a világban, hogy a nemzetközi közösségtől 20 milliárd dollárt kérnek.
Antonio Guterres, az ENSZ menekültügyi főbiztosa keményen fogalmazott hétfőn Genfben, szerinte a határok lezárása nem oldja meg a problémát.
Közös kormányt hoznának létre, hogy két éven belül meg lehessen tartani a választásokat.
Az államfő az ENSZ 21. klímakonferenciáján arról az állítólagos álmáról beszélt, amiben 25 év múlva a még meg nem született unokája kéri számon, miért nem akadályozta meg a világ a klímaváltozás negatív hatásait.
Rakéták csapódtak be a bázisukra. Hárman meghaltak, húsz sebesült van.
Már az is hatalmas biztonsági kockázatot jelent, hogy a jövő héten több száz állam és kormányfő érkezik a francia fővárosba.
Ugyanakkor még bőven van mit teljesíteniük a megállapodásból.