ensz

Görögország megakadályozta, hogy az EU elítélje a kínai jogsértéseket

Az uniós diplomaták szerint Magyarország is gyakran szavaz az ilyen határozatok ellen, mióta megugrottak a kínai befektetések.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Görögország megvétózott egy közös EU-nyilatkozatot, ami az emberi jogok terén kritizálta volna Kínát

Szerintük szükségtelen ilyen nyilatkozatokat tenni. Egy kínai vállalat egyébként épp tavaly vette meg a legnagyobb görög kikötő többségi tulajdonrészét.

Sarkadi Zsolt
külföld

Több mint százezer civil rekedt Moszul ostrom alatt álló városrészében

Az ENSZ menekültügyi főbiztossága szerint élő pajzsként használja az Iszlám Állam a lakosságot.

Botos Tamás
külföld

Szíria nyomában

Horváth Bence
külföld

Szijjártó Péter: Magyarország az adócsökkentési és az infrastruktúra-fejlesztési verseny európai győztese lett

A külügyminiszter szerint "ezzel nem elégszünk meg, és a digitalizációs verseny európai győztesei is akarunk lenni."

Botos Tamás
POLITIKA

A civiltörvény visszavonására szólítják fel a kormányt az ENSZ szakértői

Az ENSZ két emberi jogi szakértője azt írta a kormánynak: a törvény megbélyegezné az érintett szervezeteket.

plankog
POLITIKA

Az oroszok akadályozták meg, hogy az ENSZ elítélje Aszadot a vegyifegyveres támadás miatt

Ez volt a nyolcadik alkalom, hogy kimentették a szír kormányt.

Czinkóczi Sándor
külföld

Az amerikai ENSZ-nagykövet bejelentette, hogy készek további cselekvésre Szíriában

Az oroszok szerint törvénytelen volt a rakétatámadás, a szíriai elnöki hivatal szerint pedig idióta és felelőtlen cselekedet.

Horváth Bence
külföld

Az Egyesült Államok katonai fellépésről beszélt az ENSZ-ben a szíriai vegyifegyveres támadás miatt

Donald Trump is megszólalt az ügyben, aki szerint nem lehet tolerálni, hogy civileket gyilkolnak meg.

Czinkóczi Sándor
külföld

Már 70 halottja van a szíriai gáztámadásnak

Köztük 20 gyerek. Moszkva szerint a szíriai légierő nem gáztámadást hajtott végre, hanem egy fegyver- és lőszerraktárt bombázott, és ott állítottak elő mérgező anyagokkal töltött tüzérségi lövedékeket.

Herczeg Márk
háború

Trump a felére vágná az ENSZ programjainak amerikai finanszírozását

Kell a pénz a hadseregre.

kasnyikm
külföld

Az ENSZ szerint 1945 óta nem volt ekkora humanitárius válság

20 millió embert fenyeget éhínség a világon.

Sarkadi Zsolt
külföld

Több mint 20 ezer mianmari kért menedéket Kínában

A mianmari biztonsági erők riasztó mértékben és súlyossággal lépnek fel a mianmari Arakán államban élő rohingya kisebbséggel szemben.

Herczeg Márk
külföld

Szijjártó: Be kell látni, hogy a kereszténység a legveszélyeztetettebb vallási közösség

A külügyminiszter szerint valamilyen képmutató oknál fogva a világ, elsősorban a nyugati világ nem hajlandó ezt a tényt figyelembe venni.

Herczeg Márk
vallás

UNHCR: Súlyosan aggályos, hogy Magyarország minden menedékkérőt őrizetbe akar venni

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága bírálja az új magyar törvényt.

Herczeg Márk
migráció