erasmus

Kovács Zoltán végre rendesen helyre tette Brüsszelt

Az államtitkár a kérdésre, hogy van-e felelőssége a magyar kormánynak abban, hogy bizonyos ügyekben elfajult a kommunikáció, és kell-e változtatni a stíluson vagy az állásponton, azt felelte: felelősségük elsősorban a magyar választópolgárok felé van.

Boros Juli
POLITIKA

A Tempus Közalapítvány eddigi főigazgatója lesz az új felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár

Úgynevezett előremenetel: Varga-Bajusz Veronika egykor a Fidelitas budapesti elnöke is volt, február elsejével vált munkahelyet.

Solti Hanna
oktatás

Csák János óriási javulást lát az alapítványi kézbe adott egyetemeknél

Megosztotta azt is, mi a magyar kultúrában a lényeg.

Szurovecz Illés
KULTÚRA

Navracsics lemond, ha nem sikerül megegyezni az Erasmus-pénzekről

Március végéig szeretne megállapodni az Európai Bizottsággal.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA
Podcast

Kedd van, mától mindenkinek elérhető a Borízű #105: Van ez az Erasmus fele olyan jó, mint a Néphadsereg?

Karajszerű makréla, a fine dining fenntarthatósági válsága, futsalos haverok az egyetemek élén, dupla kiszálló, Orbán Viktor feltalálja a nemzetközi kapcsolatokat. Vasárnap még csak az előfizetők hallják, keddtől mindenki.

Winkler Róbert, Bede Márton, Uj Péter
podcast

Gábor György–Sükösd Miklós: Egyetemi autonómia vagy pártállami alapítványok?

Orbán felsőoktatási elképzelése szemben áll a magyar nemzeti érdekkel, és az ezeréves, európai keresztény hagyománnyal, az autonómia és az akadémiai szabadság értékeivel is.

444.hu
oktatás
Podcast

Borízű #105: Van ez az Erasmus fele olyan jó, mint a Néphadsereg?

Karajszerű makréla, a fine dining fenntarthatósági válsága, futsalos haverok az egyetemek élén, dupla kiszálló, Orbán Viktor feltalálja a nemzetközi kapcsolatokat. Plusz: tartalomjegyzék!

Uj Péter, Winkler Róbert, Bede Márton
podcast

A Magyar Rektori Konferencia szerint minden egyetemistának joga van részt venni az EU mobilitási programjaiban

Az MRK elnöksége elfogadhatatlannak tartja, hogy bármilyen természetű és jellegű politikai vita a magyar egyetemisták és egyetemi oktatók részvételét korlátozza az Európai Unió oktatási, mobilitási és kutatási együttműködési programjaiban.

Herczeg Márk
eu

Orbán arra a lehetőségre is felkészült, hogy nem sikerült megegyezni az Erasmus-pénzekről

A költségvetés majd kifizeti.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Az Európai Bizottság várja a kormány következő lépését az egyetemi alapítványok ügyében

„Az uniós források közalapítványok általi felhasználása Magyarországon természetesen része volt a tárgyalásoknak a magyar kormány és az Európai Bizottság között.”

Herczeg Márk
oktatás

Erasmus: Gulyás szerint Brüsszelt először nem zavarták a kuratóriumok, aztán a kormány azt hitte, ez csak apróság

Egy hosszú határozat tizennyolcadik sorában, persze - mondta Gulyás arra, hogy Brüsszel igenis jelezte, nem kellene minisztereknek irányítani az egyetemeket.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Ha a Bizottság kéri, a kormány kész módosítani a modellváltó egyetemi alapítványok összeférhetetlenségi szabályait

Ki kit vert át az Erasmussal? Hogyan lesz Magyarország középhatalom? Mit miért tesz a kormány, és mit árul el róla? Ismét Kormányinfó, Gulyás Gergellyel és Szentkirályi Alexandrával.

Corvinus: Szükség esetén biztosítjuk az erasmusos hallgatóinkak járó támogatást

„Amennyiben az Európai Uniónak és Magyarországnak nem sikerül megállapodni az Erasmus program finanszírozásáról.”

Mészáros Juli
oktatás

A Szegedi Tudományegyetem saját forrásból fizetné a hallgatók Erasmusát

Az egyetem kurátorai között egyetértés van ebben.

Dienes Gábriel
oktatás

Oktatói Hálózat: A kormány a felelős 21 magyar egyetem európai pályázati lehetőségeinek felfüggesztéséért

Úgy vélik, okvetlenül módosítani kellene a kuratóriumok jogállásáról szóló törvényt.

Kiss Imola
oktatás