Didier Reynders szerint a korrupció komolyan veszélyezteti a az EU pénzügyi érdekeinek védelmét.
Az energetikai miniszterek rendkívüli EU-s megbeszélésén azt erőltette a Bizottság, hogy senki se fizessen úgy a gázért, ahogy azt Putyin előírta. Szijjártó pénteken még azt mondta, Magyarország teljesíti az orosz igényt, de az ITM államtitkára ezt a hétfői tanácskozáson állítólag nem ismételte meg.
Az EU történetében először Magyarország ellen indította el a pénzmegvonással járó új mechanizmusát a Bizottság. Megszereztük a nem nyilvános vádiratot. Végig a korrupcióról szól. Hiába beszélnek a magyar miniszterek háborúról, gyermekvédelemről, ezekről egy árva szó sincs a brüsszeli levélben.
Budapest egy lett abból a 100 városból, amely közvetlen uniós támogatást kap majd a klímasemlegesség elérésére - jelentette be a főpolgármester.
Közleményükben idézőjellel függetleneznek.
Brüsszelben feladták a levelet Budapestre, elindult a mechanizmus, rendszerszintű korrupció miatt. Az eljárást eleve a magyar kormány ellen találták ki, de eddig hárítani tudta az alkalmazását Budapest. Pénzügyi veszteséget így is legkorábban csak fél év múlva szenvedhetünk el miatta.
A döntésről a magyar kormányt is tájékoztatják.
A Népszava információi szerint az Európai Bizottság szerdán küldheti a levelét a magyar kormánynak, amivel elindítja a 6-9 hónapig tartó folyamatot. Ennek a végén Magyarország akár komoly összegektől is eleshet.
Az Európai Bizottság és a lengyel kormány konfliktusa nem csitult a háború alatt, Kaczynskiék legfontosabb nemzetközi politikai partnere viszont most éppen ellene megy a lengyel külpolitikai érdekeknek. Lengyel újságírókkal és politológusokkal beszélgettünk arról, hogyan hatott a háború a lengyel belpolitikára, és helyre lehet-e még hozni Orbánék és elvbarátaik viszonyát.
Didier Reynerds, magas rangú belga politikust és az Európai Bizottság még legalább négy másik tagját vették célba az izraeli kémszoftverrel.
377-ig szaladt fel az euró árfolyama.
A miniszter az amúgy érvénytelen gyerekvédelmi népszavazást is emlegeti a jogállamisági mechanizmus elindításáról beszélve.
Két napot sem vártak a választás után.
Sokkolták Európa vezetőit a bucsai mészárlás képei.
Pénteken levelet írt Ursula von der Leyennek, amiben mégis igényt tart az olcsó európai hitelre. A magyar kormány nagyon sürgeti a Bizottságot, hogy adjon pénzt, és ezért még egy új, korrupció-ellenes testület felállítását is megígérte.