Európai Bizottság

Navracsics szerint lehet, hogy 2030-ig mégsem kerülünk az Unió öt legélhetőbb tagállama közé

Az uniós pénzek megszerzéséért felelős miniszter januárban azt mondta, ha március végéig az ő hibájából nem sikerül megállapodni a befagyasztott forrásokról, lemond.

Solti Hanna
PÉNZ

Öt ország, köztük Magyarország is levelet írt Ursula von der Leyennek az ukrán gabona ügyében

Az olcsó import miatt hátrányba került termelők támogatását kérik.

Bódog Bálint
gazdaság

Von der Leyen: Európának nem érdeke leválni Kínáról, és ez nem is életképes gondolat

Az Európai Bizottság elnöke jövő héten utazik Pekingbe.

Botos Tamás
külföld

Navracsics szerint Szili Katalin nem trükközött a pozícióváltással, és már különben sem veszélyes politikus

Senki nem gondolhatja komolyan, hogy Szili veszélyt jelentene a magyar felsőoktatásra, mondta.

Kiss Imola
POLITIKA

Az újságírók szerint szétverik, míg a tulajdonosok szerint átépítik az Euronewst

Az új tulajdonos befektetési cég ügyvezető igazgatója Orbán Viktor tanácsadójának a fia.

Bódog Bálint
Média

Írország is csatlakozna az Európai Bizottság Magyarország elleni keresetéhez

Írország még sosem csatlakozott ilyen típusú jogi eljáráshoz.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Kereshetők lesznek a vagyonnyilatkozatok

Az Európai Bizottság kérésére módosítanak a szabályokon.

Mészáros Juli
POLITIKA

„Brüsszel, EU, Washington, Nyugat - ezeknél undorítóbb, aljasabb, ocsmányabb farizeus gazembereket lámpással kell keresni”

Bayer Zsolt szerint „ezekhez képest a szovjetek kócos kis ministránsfiúk voltak”.

Bódog Bálint
belföld

Az összes köztisztviselőt kirakná az Európai Bizottság az alapítványi egyetemek kuratóriumaiból

Nem elég ha a miniszterek és államtitkárok távoznak, képviselőket és hivatalvezetőket sem akarnak látni a testületekben.

Rényi Pál Dániel
oktatás

Bahmut még mindig tartja magát

Újabb nap verték vissza az orosz rohamokat. A donyecki kisvárost tavaly július óta ostromolják.

Király András
külföld

Nem támogatja az Európai Bizottság, hogy Magyarország a vitatott státuszú Jeruzsálembe vigye a nagykövetségét

A magyar kormány a tagállami vállalásokkal is szembemegy ezzel.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Az egészségügyi államtitkár megállapította, hogy a magyar baloldal a vérében hordozza a feljelentéskultúrát

Nem sokkal korábban az Európai Bizottság jelezte, hogy a helyreállítási pénzek kifizetését is veszélyeztetheti a Magyar Orvosi Kamarát kicsináló törvény.

Czinkóczi Sándor
Vér

Európai Bizottság: A MOK-törvény is veszélybe sodorhatja a Magyarországnak szánt EU-s pénzeket

„A magyar Országgyűlés által elfogadott friss törvényjavaslat, illetve benyújtásának módja meghatározó lehet a Magyarország által vállalt kötelezettségek teljesítése szempontjából” – közölte az Európai Bizottság szóvivője.

Herczeg Márk
eu

Jóváhagyta az Európai Bizottság a Samsung SDI-nek nyújtott 89,6 millió eurós magyar állami támogatást

Az LMP szerint az Európai Unió továbbra is a szennyező nagyvállalatok uralmát támogatja.

Molnár Kristóf
belföld

Az Európai Bizottságnál betiltották a TikTokot

Egyre több nyugati kormány aggódik, hogy a TikTok hírszerzési célokkal adatokat küld a kínai államnak.

Solti Hanna
TECH