Kidolgozna egy javaslatot, amivel csökkenteni lehetne az őshonos állatok védettségét.
Szijjártó szerint az elmúlt 5 évben súlyosan diszkriminálták Magyarországot és Lengyelországot.
A miniszterelnök politikai igazgatója arról beszélt, csalódtak a Bizottság elnökében.
Jávor Benedek párbeszédes politikus panaszát vizsgálják ki, aki szerint a CATL-gyár engedélye a gyár hatalmas vízigénye miatt sérti az EU erre irányelveit.
Az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos jelöltként indul a soron következő hollandiai választásokon.
A sztorikra és a Reels videókra írta elő a kronologikus megjelenést a Metának az Európai Bizottság.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt mondta: „Továbbra is határozottan Ukrajna mellett állunk, és a 2024-2027-es időszakra akár 50 milliárd eurós támogatást is javaslunk.”
Kivonják pénzeiket az unióból a Nyílt Társadalmak Alapítványok, átszervezik a működést. Új korszak kezdődik azzal, hogy Alex Soros átveszi az igazgatóság vezetését.
Az államtitkár szerint szó sincs például arról, hogy 16 ezer pedagógus hiányozna a rendszerből. Rákérdeztünk az ellentmondásra, válaszoltak is.
A szlovén miniszterelnök szerint ez az ország történetének legsúlyosabb természeti katasztrófája.
Egy 224 milliárdos energiahatékonysági pályázat is szerepel az új EU-s helyreállítási tervben.
Navracsiccsal ellentétben Johannes Hahn szerint van miért aggódni.
Elsősorban a franciáknak nem tetszik Fiona Scott Morton kinevezése.
Szijjártó Péter azonnal reagált a hírre: az embercsempészek legnagyobb támogatója Brüsszel.
Szeptember 1-ig törvényt kellene módosítani, de a parlament össze se ül addig. Navracsics minisztériuma szerint egy hónapja Brüsszel válaszára várnak.