Rengeteg állami támogatásból és hitelből futtatták volna fel a csigafeldolgozást, de csúfos bukás lett a vége. Most az állam futhat a pénze után.
Tavaly több mint 20 ezer felszámolási és csődeljárást indítottak.
Orbán döntése alapján.
Pedig már a kikiáltási árat is csökkentették.
Orbán Viktor édesapja több százmillióval szállt ki a cégből. Az új tulajdonos jókora hitelt vett fel, hogy kifizesse Orbán Győzőt, most pedig felszámolja a céget.
De tíz nap múlva már csak 13 ezerbe fognak.
Az Evergrande a világ legeladósodottabb vállalata, összeomlása komoly gazdasági válsághullámot is előidézhet.
A névváltoztatás óta már csak a cégvezetője volt.
A felszámolókkal alakíttatnák át a költségvetés nélkül maradt közmédiát.
Közte még történt persze ez-az, például az önkormányzattól átkerült a Mészáros Lőrincék budai villavásárlásánál felbukkant vállalkozóhoz.
A kínai Evergrande december 4-ig bizonyíthatja, hogy ki tud lábalni a bajból, különben felszámolják.
A cég beszámolója szerint a felszámolás sem kizárt.
Összesen több mint négyszázmillió forintról van szó. A felszámolás alatt álló cég ingatlanát közben 1,8 millió forintért sem tudták elárverezni.
Tízezerrel csökkent a cégek száma félév alatt.
Idős kora ellenére jó érzékkel, egy éppen átalakuló piacon kezdett első vállalkozásaiba az asszony.