ferenc pápa

Ferenc pápa: A szegények kiáltását elnyomja a gazdagok lármája

A pápa háromezer szegény, hajléktalan emberrel ebédelt együtt.

Albert Ákos
külföld

Elindul a ferencvárosi polgármester-választáson Baranyi Krisztina

Azt akarja, hogy az önkormányzati választáson végre tényleg egy ellenzéki jelölt álljon szembe a Fidesszel.

Czinkóczi Sándor
politika

A Vatikán saját Pokémon Gót készíttetett, csak ebben a játékban nem pokémonokat, hanem szenteket kell begyűjteni

Hogy aztán együtt kereshessük velük Jézust.

Sarkadi Zsolt
INTERNET

Ferenc pápa lehet, hogy Észak-Koreába látogat

A dél-koreai elnök adta át Kim Dzsongun meghívását.

Horváth Bence
külföld

Ferenc pápa két chilei bíborost zárt ki a papi rendből

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Kanadai bíboros vette védelmébe Ferenc pápát, akit Vigano nuncius támadt be azzal, hogy segített eltussolni McCarrick érsek pedofilügyeit

Majd szétrobban a katolikus egyház a belháborúktól.

Tbg
vallás

A pápa üzent a maffiának: A halotti lepelnek nincs zsebe, a pénzt nem tudjátok magatokkal vinni

Hagyjanak fel a pénz és a hatalom hajhászásával, üzente a bűnözőknek Puglisi atya meggyilkolásának évfordulóján.

plankog
külföld

Ferenc pápa válságülésre hívta a püspöki konferenciát a pedofilbotrányok miatt

Februárban találkoznak.

Rényi Pál Dániel
vallás

Három magyar püspök és egy főapát támogatja Ferenc pápát abban, hogy új egyházi kultúrát kell létrehozni

A pápa azután fogalmazta meg felhívását, hogy Írországban találkozott olyan áldozatokkal, akiket az egyház képviselői bántalmaztak.

Horváth Bence
vallás

Százezrek előtt kért bocsánatot Ferenc pápa a papok szexuális visszaélései miatt

Írországi látogatásán váratlanul felolvasott egy nyilatkozatot a Phoenix parkban összegyűlt több százezer hívőnek.

Albert Ákos
külföld

Nyolc, egyházi személyek által elkövetett szexuális erőszak áldozatával is találkozott Ferenc pápa Írországban

Utoljára 39 éve járt pápa az akkor még bigott katolikus Írországban, ami azóta nagyot változott.

Tbg
vallás

Megérkezett Írországba a pápa

Sarkadi Zsolt
külföld

Papok által molesztált fiatalokkal találkozik a pápa a katolikus családok világtalálkozója előtt

Az egyházfő levélben szólította bűnbánatra a papságot az eltitkolt szexuális bűnök miatt.

Rényi Pál Dániel
vallás

A Vatikán minden körülmények között elfogadhatatlannak nyilvánította a halálbüntetést

A római katolikus egyház közölte, hogy a korábbi politikája idejétmúlttá vált, és a társadalom védelmét más módokon is lehet biztosítani.

Herczeg Márk
vallás

Ferenc pápa elfogadta a pedofíliát eltussoló ausztrál bíboros lemondását

A főpap még azután sem akart lemondani, hogy a bíróság 12 év börtönre ítélte. De aztán már a miniszterelnök és a többi püspök is a távozását követelte.

Urfi Péter
külföld