Mint mondta, elődje, XVI. Benedek ezért kényszerült bezárni egy apácarendet.
Először látogatott pápa az Arab-félszigetre.
Több száz zsidó, hindu, buddhista és más vallási vezető is részt vesz a vallásközi párbeszédről szóló konferencián Abu-Dzabiban.
A migrációról az mondta, hogy "mindig fel kell tenni a kérdést, hogy egy adott országot vajon nem a bevándorlók teremtettek-e meg."
A pápa szerint az egyház nem hallotta meg az áldozatok segélykiáltásait.
A pápa Panamában beszélt a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón.
A katolikus egyházfő Panama felé tartott, amikor megkérdezték Trump nagy tervéről.
Erről döntött Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke.
A keresztény Európa védelmezői nem örülnek, hogy a leghíresebb magyar búcsújáróhelyre látogatna a kommunista, Soros-ügynök, sátánfattya pápa.
A politika akkor jó, ha mindenki kiveszi a részét a béke szolgálatában, üzente a katolikus egyházfő.
A pápa december 24-i miséjén azt mondta, „kevesek bőségben lakomáznak, miközben túl sokaknak még az életben maradáshoz sincsen kenyerük”.
Heti három alkalommal kaphatnak ellátást.
A pápa szerint a rasszizmus és az állami pénzek hűtlen kezelése is sokat árt az emberek közérzetének.
A pápa szerint a homoszexuális papok lépjenek ki a papi rendből vagy szigorúan tartsák be a cölibátust.
Megcibálta a gárdista ruháját, hempergett egyet, aztán a végén csak lejattolt Ferenccel is.