A 43. Budapesti Tavaszi Fesztiválon nekünk nyílnak az alternatív és underground élmények. Április 20-tól május 2-ig a főváros legnagyobb kulturális ünnepségsorozatán Budapest sokak számára talán kevésbé ismert, izgalmasabb arca is bemutatkozik. Az underground és alternatív kultúra a társadalmunk szövetét érintő mélyebb témákba ad betekintést – nemcsak tabukat döntöget, de felszabadít a rendszer vagy éppen a vágyaink elnyomása alól is.
Eddig kellett volna a Nyege Nyegére járni, most rászálltak a politikusok.
Két kimaradt év után ismét van Sziget, külföldi fesztiválozókkal beszélgettünk arról, hogy érzik magukat a világban.
Az erős szél letépte a nagyszínpad egy darabját is a Medusa fesztiválon.
Voltak, akik 15 órán át álltak sorba, hogy bejussanak, miközben az özönvízszerű eső elmosta a kempinget.
Hazai fesztiválkedvencek mellett a világ számos tájáról érkeznek izgalmasnak ígérkező fellépők az idei Bánkitó Fesztiválra.
A visszatérés napjának képei, miután se 2020-ban, se '21-ben nem rendezték meg a fesztivált.
A legjobb elsőfilmes díjat és a diákzsűri díját is behúzta a három érettségiző barátnő története.
Az Egyesült Királyság határőrizeti hatósága állítólag büntetett előélete miatt utasította el a Strawberreis and Creem fesztiválra érkező, 39 éves rapper vízumkérelmét.
Június 11-én izgalmas hangok gyűrik fel Kőbánya kora nyári légrétegeit, egy nappal előtte pedig a jövő ügyes magyar zenészei mutatkoznak be a Turbinában.
Az angliai fesztiválokon bevizsgált tabletták 45 százaléka valami egészen mást tartalmazott.
Nemrég több fesztivál is visszamondta az orosz dj és énekes meghívását, mert szerintük nem határolódott el eléggé az Ukrajna ellen indított háborútól. A Sziget szervezői nem hisznek a kulturális embargóban.
Az Astroworld fesztiválon nyolc embert taposott agyon a tömeg.
Alapból a 10 százalékos jattot állították be, pedig nem lehetne ilyen pszichés nyomás alá helyezni a fogyasztókat.
A budapestiek a fenti kérdés megválaszolása előtt talán hamarabb gondolkodnak el azon, hogy mikor jártak utoljára a Gellért-, a János-, a Hármashatár- vagy épp a Szabadság hegy tetején.