garázdaság

Varga Gergő az utolsó szó jogán: „Milyen nép az, amelyik olyan törvényeket tart be, amit ellene hoztak?”

500 óra közmunkára ítélték a Sándor-palotát festékkel megdobálni próbálókat. De talán ennél is fontosabb, amit a bíróságon elmondtak.

Tbg
POLITIKA

Tömött buszokon utaznak az érdeklődők a hétfőn letartóztatott tüntetők tárgyalására

Az ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé az összesen 23 ezer forintnyi károkozással gyanúsított tüntetőket.

Király András
politika

Elszállt a net a hivatalban, leköpte és hasba rúgta a polgármestert

Munkálatok miatt a polgármester kihúzta a falból a vezetéket, az épp ügyeit intéző gazdász lesújtott.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Bulik, balhék, sztorik: ebben a 6 esetben intézkedett a rendőrség

A 81 éves Imre zászlórúddal, a 42 éves Adolf anélkül ütött.

Herczeg Márk
ünnep

Nyolc ember ellen intézkedett a rendőrség Orbán beszéde alatt

Hét embert garázdaság miatt, egyet pedig szabálysértésért vettek elő.

Czinkóczi Sándor
ünnep

József és Attila paintballpályának használt egy Békés megyei falut

Egy szembe jövő táblának sem kegyelmeztek.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Megvertek három magyar fiatalt Kolozsváron

A rendőrség a támadás tényét megerősítette, az okokról nem beszélt. Egy helyi román portál szerint azért támadtak rájuk, mert magyarul beszéltek.

Király András
külföld

Fellökött egy tüntetőt a Jogász- és Bankárbál egyik vendége

Az idős nő a földre esett, vérző seb lett a karján. Ismeretlen tettes ellen feljelentést is tett.

Király András
politika

A rendőrség keresi a férfit, aki felborította a Momentum standját a Blaha Lujza téri aluljáróban

A térfigyelő kamerák felvették az elkövetőt.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Gulyás Márton jogerősen is közveszélyes garázda lett

Az aktivista még tavaly szerelte le a táblákat az NVI épületéről, tiltakozásul a kopaszok népszavazásgátló akciója ellen.

anarki
politika

Súlyosbításért fellebbezett az ügyészség a menekülteket rugdosó László Petra ügyében

A próbaidőre bocsátás helyett pénzbüntetés kiszabását kéri a bíróságtól.

anarki
bűnügy

Lehet, hogy László Petra mégiscsak azért rúgott, mert nem szereti a menekülteket

A Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport levélben kéri az ügyészséget, hogy ne fogadják el az operatőr elleni ítéletet.

erdelyip
bűnügy

Man bunja miatt bukott le a 36-rendbeli autórongáló

Újabb érv az amúgy is egyre gyorsabban kikopó hajstílus ellen.

kasnyikm
DIVAT

Rászólt egy kutyára, majd a gazdája gázpisztollyal arcon lőtte

Nehéz az élet a VIII. kerületben.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Makón fogták el a másik körtéri verekedőt

Péntek este a villamoson verekedtek. Egyiküket a XI. kerületben kapták el, a társa már Csongrád megyében volt.

Sarkadi Zsolt
bűnügy