Garázdaság és életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt nyomoznak ellene.
A rendőrség szerint vasárnap a gödöllői HÉV-en utazott egy 21 éves nő, akit három ismeretlen férfi a gyanú szerint zaklatni kezdett, az egyikük akarata ellenére simogatta.
Egy széket is ledobott az emeletről.
Ismerőse szerint a férfi agresszív ember, és jó, hogy a baleset helyszínén senki sem próbálta őt megállítani.
„Beszólt, megütöttem” – mondta a rendőrnek, késsel kezében.
Garázdaság miatt emeltek ellenük vádat.
Mivel ez kevésnek bizonyult, még egy kést is a nyakához szorított.
Az egyiket ököllel ütötte meg, amikor ellenállt.
A rendőrség súlyosbított a bűncselekmény minősítésén, korábban garázdasággal és könnyű testi sértéssel gyanúsították a játékost.
A számonkérés során elszabadultak az indulatok.
Majd egy fenyőfa alá bújt a rendőrök elől, de megtalálták.
Felfüggesztett börtönt kapott.
Egyéb lopásokkal is vádolják a 28 éves férfit, 7 évet kaphat.
A brit férfi „az ittassága miatt a német férfi egyik gesztusát provokációnak érezte”.
Egy járókerettel betörte a bejárati ajtó üvegét is.