239 túszról tudunk, a Hamász azt állítja harmincan már meghaltak az izraeli csapásokba. Közben az al-Shifa kórházból a Hamász állítása szerin 31 koraszülöttet evakuáltak.
A helyzet kétségbeejtő a víz, az áram, a gyógyszerek, az élelmiszer és az orvosi felszerelés hiánya miatt.
„Elengedhetetlen, hogy ezt a bűncselekményt nyomon kövessék és kivizsgálják nemzetközi szinten, és hogy az elkövetők megkapják megérdemelt büntetésüket” – mondta a török elnök.
Tavaly decemberben, telefonon beszéltek utoljára. Scholz az izraeli válságról is beszélt.
Az IDF közben a civileket felszólította, hogy menjenek dél felé.
Csak az egészségügyi intézmény igazgatójának kérésére segédkeznek az evakuálásban – közölte az izraeli hadsereg.
Ennyi idő alatt nemcsak a személyzetnek és az oda menekült civileknek kell elhagyniuk az épületet, hanem a betegeknek is.
Különben visszatér a Hamász, ezt pedig senki sem akarja.
A korábban Gázában tartózkodott tizenöt magyar állampolgárból az a tizennégy, aki szeretett volna eljönni, el is tudott jönni.
Két nappal azután, hogy a Goláni kommandós egység elfoglalta.
A Hamász viszont nem terrorszervezet a török elnök szerint.
Több ezren rekedtek Gáza legnagyobb kórházában, ahol egyre halmozódnak a holttestek.
Joáv Galant azt mondta, „a hadsereg elér Gázaváros központjába, és megfontolásai szerint cselekszik”.
Egy hónappal a Hamász terrorakciója után jártunk Izraelben, ahol gyakoriak a tüntetések, az utcákat a túszok arcképei lepik el, a túlélők között pedig van, aki legalább annyira haragszik a hadseregre és a kormányra, mint a Hamászra.
„Mára mindannyian elhagyhatták a kórházat, és szervezik jelenleg azt, hogy valahogyan eljuthassanak a rafahi határátkelési pontra” – mondta a külügyminiszter.