Felforrósodik a Föld, és nagyon úgy tűnik, elvesztettük a csatát a klímaváltozással szemben, egy tömeges kihalási esemény közepén vagyunk. Hiába érkeznek most a vállalások, a párizsi klímaegyezmény sem ér sokat, a természet ugyanis akcióba lépett, és bármit teszünk, végzetessé válhatnak a következmények.
A New York Times hosszú, alapos cikke körbejárja, 1979 és 1989 között hogyan szabályozták volna a világgazdaságot, hogy a klímaváltozást mérsékelni tudjuk. A terv elbukott, mi pedig itt főlünk meg a saját levükben.
Az internetes infrastruktúra egy jelentős része nagyon közel épült ki a partszakaszokhoz, ezeket akár már az életünkben eláraszthatják az emelkedő tengerek. A továbbgyűrűző hatások miatt ez nagy pusztítást okozhat a kommunikációs hálózatban.
Úgy lehet az idei a feljegyzések kezdete óta az ötödik legforróbb év, hogy nincs is El Niño, ami indokolná.
Kitikkadunk.
És ez baj.
Mo Brooks szerint a NASA mást mond neki, mint a tudósoknak.
Lehet, hogy már így is bőven késő.
Az olajipari cégek máris azon sopánkodnak, hogy Jacinda Ardern környezetkímélő döntése "megrendíti az ország nemzetközi hitelét".
Zsebeházi Gabriella előadása a februári Budapest Science Meetup-on.
Ez sok szempontból rémisztő hír.
A feljegyzések kezdete óta a 18 legmelegebb év közül 17 a 21. században volt.
Órákig tartott, míg elolvadt, pedig a bolygó legforróbb sivatagáról van szó.
Egy frissen nyilvánosságra került dokumentum szerint a magyar atomtudós régen szólt, hogy baj lesz.
Az elnök fázik.