Riad Naboulsi sajtmágnást végrehajtási tilalom megsértése miatt bírságolta meg a GVH.
Ööö, épp nincs nálam a laptopom, amin rajta vannak a bizonyítékok, bocs.
21 szereplő, köztük egy Siemens, a GE és a Philips játszott össze egy egészségügyi közbeszerzésnél, gyanítja a versenyhivatal.
Menet közben változtak a feltételek, a GVH lecsapott.
Váratlan ok miatt nem sikerült. Így már érthető, hogy miért nem tett eddig senki bejelentést.
Nemrég törvényt hoztak, hogy kivonják a kartellező cégeket felelősségre vonás alól. Most pedig ugyanezek a karcagi cégek nyerik a közbeszerzéseket úgy, hogy nehéz elképzelni, hogyan ne működnének együtt egymással.
Lehet fizetni, aztán majd sorolnak, szinte mint egy fogyasztói csoportnál. Na, erre vajon mit lépnek a hatóságok?
Egy olyan adatbázis használata miatt vágta a bankokat 4 milliárdra a GVH, amit a Bankszövetség szerint Matolcsy első gazdasági minisztersége idején kormányzati igényre vezettek be.
Négymilliárdos (!) bírságot kapott a Bankszövetség, ugyanis a GVH szerint egy olyan adatbázist működtettek, amivel 12 éven keresztül szabályellenesen oszthattak meg egymással információkat.
A Gazdasági Versenyhivatal viszonylag ritkán küld szét sajtóközleményeket, de most úgy érezhették, hogy itt nemzetgazdaságilag fontos, és fokozott érdeklődésre számot tartó ügyről van szó.
A GVH szerint a sampon reklámjában megalapozatlanul mondták, hogy a szer helyreállítja a töredezett hajat.
Tavaly indult magyar versenyfelületi eljárás a holland szálláskereső honlap ellen. Ennek lett most vége.