:((((
A GVH azt valószínűsíti, hogy az akcióban részt vevő termékek csak egy szűk köre volt elérhető 80 százalék feletti kedvezménnyel, és a kimagasló árleszállítás nem a hirdetésekben kiemelt termékeket érintette.
Nagyon sok bejelentés érkezett a Szűz Mária emlékgyűrűt is áruló cég ellen.
Már csak a GVH-nak kell rábólintania.
A GVH versenyfelügyeleti eljárást folytat, mivel a hegedűs tavaly novemberben hipergyorsan lett a második leglájkoltabb magyar celeb a Facebookon.
Ó, Mészáros Lőrinc, merre visz az utad?
Mert a cég nem tájékoztatta a fogyasztókat a wifi-asszisztens szolgáltatás lényeges jellemzőiről.
Egy hangfelvétel szerint az MNV vezére nagyon csúnyán kiosztotta a Malév GH vezetőjét, csak mert az a GVH-hoz fordult egy tiltott együttműködés ügyében.
És arra jutottak, hogy nincsen velük semmi baj.
Ezért hát engedélyezték is a Konzum Alapkezelő és az Opus feletti irányításszerzést.
A két cég közölte: együttműködnek a hatósággal, és szerintük nem sértettek jogszabályt.
Túl gyorsan vették át a balatoni kempingeket.
Egy 2015-ös pályázaton 30-40 milliárd ment el kórházi eszközökre, de a piac készen állt: a cégek és a kórházak lezsíroztak mindent. A GVH kartellgyanú miatt nyomoz, a háttérben egy bácskai ipari kémet és Orbán volt egészségügyi tanácsadóját gyanítják. Az egyik nyertes cég mögött pedig egy államtitkár felesége áll.
A GVH Rubint Réka után az ún. véleményvezér celebbel is kötelezettség-vállalási megállapodást kötött.