gyula

Pottyondy Edina szerint kitiltották az előadását a gyulai művelődési házból

Pedig már elkelt néhány jegy.

Bódog Bálint
KULTÚRA

Eltemették Csóka-Szűcs Jánost, ott volt Márki-Zay és Fekete-Győr is

A gyulai ellenzéki aktivista akkor lett ismert, amikor a polgármester feljelentette rémhírterjesztésért.

Szurovecz Illés
GYÁSZ

Meghalt Csóka-Szűcs János

Az ország akkor ismerte meg az ellenzéki aktivista nevét, amikor 2020 májusában rémhírterjesztésért feljelentette Gyula fideszes polgármestere, Görgényi Ernő.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Magyarországi Szikvízkészítők Jedlik Ányos Lovagrendje a 236 literes Barátság Poharából kínálta a fröccsöt Gyulán

Indulj, szikvizes vitéz!

Herczeg Márk
vidék

A nemzetbiztonsági bizottság elnöke és egy méhész-ápoló is bevenné a Simonka-botrányig tisztán fideszes Békés megye körzeteit

A megye négy választókörzetében az MSZP 3, a Jobbik, a DK és a Momentum 2-2 jelöltet indít.

Herczeg Márk
POLITIKA

Gyerekpornó miatt letartóztattak egy volt jobbikos gyulai képviselőjelöltet

H. L. 2019-ben indult önkormányzati képviselői posztért, de nem jutott be a testületbe.

Herczeg Márk
bűnügy

Gyulán lövöldözéssel köszöntötték az új évet

Hagyományőrzők sütötték el mordályaikat és ágyúikat a gyulai várnál.

Király András
ÉLET

„Az emberek már azért is hátrányba kerülhetnek, mert szóba állnak velem”

Megkérdeztük a rémhírterjesztéssel vádolt gyulai mozgássérült nyugdíjast, hogyan változott az élete, mióta bekerült a hírekbe. Úgy tűnik, van rosszabb egy kora reggeli rabosításnál is.

Halász Júlia
politika

Gólya kötött bele magába Gyulán

Mármint önmagába.

Herczeg Márk
ÁLLAT

Érettségijét ünnepelte, hajnalban megkéselt két embert egy gyulai fiatal

Az egyik áldozat belehalt a sérüléseibe, a másik a Magyar Narancs újságírójának kertjében keresett menedéket.

Urfi Péter
bűnügy

Két embert megkéseltek Gyulán

Az egyikük meghalt.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Gyula fideszes képviselője kiállt a helyi ellenzékit rémhírterjesztésért feljelentő fideszes polgármester mellett

Kovács József azt írta, Hollik István is mellettük áll.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

A fideszes polgármester jelentette fel a gyulai ellenzékit rémhírterjesztés miatt

Kiderült: Görgényi Ernő fordult a rendőrséghez Csóka-Szűcs János Facebook-posztja miatt.

plankog
POLITIKA
Videó

Azért már nem kell külön szólnia a hatalomnak, hogy a véleményedért elvigyenek a rendőrök

Nem kellett külön eldönteni, hogy mostantól kimenjen a rendőrség egy kritikus Facebook posztért, a rendszer magától is erre fejlődik.

Halász Júlia, erdelyip
444 video
Videó

Az igazság nem rémhírterjesztés

Ellenzéki politikusok tiltakozó akciót szerveztek Gyulán a rémhírterjesztés miatt őrizetbe vett Csóka-Szűcs János ügye miatt. A mozgássérült férfi még áprilisban posztolt egy zárt csoportba, a tegnapi demonstráción kapta a hírt, hogy az ügyészség szerint nem követett el bűncselekményt.

Halász Júlia
video