hankó balázs

Úgy jelentette be Szentkirályi a Diákvárost, hogy a kormány azt sem tudja, mennyibe kerülne a beruházás

Se helyszín, se tervek, de Hankó miniszter szerint három éven belül rendelkezésre állhat a „minimum 12 ezer, vagy akár 20 ezer kollégiumi férőhely.”

Botos Tamás
Budapest

Beleírta a kormány a női kvótáról szóló tervezet indoklásába, hogy „Brüsszel tagadja a biológiai nemeket”

Úgy tűnik, már a kodifikálást is a propagandistákra bízzák.

Czinkóczi Sándor
elmebaj

Kultuszminiszter-váltás: barokkos semmitmondásból az abszolút semmitmondásba

Csák János két botrányokkal tarkított év után távozott miniszteri posztjáról, hogy átadja helyét Hankó Balázsnak – filozofikus szóvirágok helyét pedig átvette a „világ legjobb dolga magyarnak lenni” kulturális programja.

Bódog Bálint
POLITIKA

Engedhet a kormány a Bizottságnak, módosítanák az alapítványi egyetemek kuratóriumaira vonatkozó szabályokat

Összeférhetetlenségi szabályokat vezetnének be, és a kinevezés sem élethosszig szólna.

Benics Márk
oktatás

Az új kulturális miniszter személyesen lépett közbe, hogy Pintér Béla és más független társulatok ne kapjanak állami támogatást

Az NKA annyi pénzt osztott szét az összes független társulat között, amennyit az MTVA sminkelésre és fodrászra költ. Miután a szakmai kurátorok döntöttek a támogatásokról, a miniszternek gondja volt rá, hogy a neki nem tetsző társulatok még fillérekhez se jussanak.

Urfi Péter
színház

Krausz Ferenc a kulturális miniszter tudománypolitikai főtanácsadója lesz

A Nobel-díjas fizikust Domokos Péter váltja a Kutatási Kiválósági Tanács élén.

Herczeg Márk
TUDOMÁNY

Egyszer már felmentett helyettes államtitkárt tett a kulturális tárcába Orbán Viktor

Így már kilencen vannak.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Ötvenmilliót kapnak a határon túli színházak, ha erősítik a nemzeti identitást

Az utóbbi két évben összesen 27 magyar színházat és 10 táncegyüttest támogattak ezzel a pályázattal.

Bódog Bálint
KULTÚRA

A kormány több piacot szeretne a felsőoktatásba

Hankó miniszter paradigmaváltást szeretne a doktori képzéseknél, derült ki a Tusványoson.

Bódog Bálint
oktatás

Megbukott a Csák-terv, nem központosítják a legfontosabb kulturális intézményeket

Bukovári van.

Jelinek Anna
POLITIKA

Bár Csák János miniszteri pályafutása a végéhez közeledik, a bajszát sose feledjük

A leendő és a leköszönő kulturális miniszter egy szegedi laboratórium átadását tekintették meg.

Bódog Bálint
POLITIKA

Ma sem sikerült megtudni, mit is gondol a kultúráról az új kulturális miniszter

A Hamvas Béla-idézetekkel haknizó Csák János utódja, Hankó Balázs interjút adott a HírTV-n.

Bódog Bálint
KULTÚRA

Az új kulturális miniszter hadilábon áll az ékezetekkel, ha a minisztériumának nevéről van szó

Két hivatalos papíron sem sikerült helyesen leírni.

Bódog Bálint
nyelv

Hankó Balázs: A világ legjobb dolga magyarnak lenni

„Ha ezt bárki kritizálja, vagy bárki el akarja venni tőlünk, azt nem hagyhatjuk” – mondta a leendő kulturális miniszter.

Benics Márk
POLITIKA

Egyetlen képen, hogy milyen rémisztő gondolat manapság Orbán miniszterének lenni

Hankó Balázs páni félelme, sőt rettegése tökéletesen érthető. Ki szeretne nyuszi lenni az egyelőre jóllakott óriáskígyó mellett?

Szily László
POLITIKA